
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Fsli Romania
Az előzetes tervekkel ellentétben csütörtökön nem vonultak utcára a tanügyi szakszervezetek, mivel a munkaügyi minisztertől ígéretet kaptak problémáik megoldására – igaz, nem az összesre.
2018. február 22., 16:152018. február 22., 16:15
Felfüggesztette tiltakozó akcióját a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) a Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterrel szerdán folytatott megbeszélés nyomán. A tanügyi alkalmazottak képviselői így a tervekkel ellentétben csütörtökön már nem vonultak a szaktárca bukaresti épülete elé. Simion Hăncescu, a FSLI elnöke az egyeztetés után azt nyilatkozta: a tárcavezetőtől ígéretet kaptak arra, hogy megoldást találnak a problémáikra.
A munkaügyi miniszter a különböző pótlékok és a nyugdíjtörvénykönyv kapcsán felvetett gondok orvoslását is vállalta. Lia Olguţa Vasilescu ugyanakkor azt is közölte a szakszervezeti képviselőkkel, hogy negyedik, a bérrács módosítására vonatkozó követelésüket nem tudják teljesíteni, erre ugyanis egyelőre nincs lehetőség.
Az FSLI csütörtökön 10 és 14 óra között tüntetett volna a munkaügyi minisztérium bukaresti székháza előtt, miután szerda délután mintegy 100 tanügyi alkalmazott vonult utcára ugyanazon a helyszínen.

Mintegy százan tüntettek szerdán a munkaügyi minisztérium előtt az oktatási rendszerben tapasztalt visszásságok miatt. A szakszervezet csütörtökre újabb megmozdulást szervez.
Az érdekvédelmi szervezet egyébként durva bírálatot kapott Daniel Funeriu volt oktatási minisztertől. A tárcavezetői tisztséget a második Boc-kormány ideje alatt betöltött Funeriu Facebook-oldalán azt írta: a tanügyi szakszervezeteknek „be kellene fogniuk a szájukat”. Szerinte ezek a szervezetek gyakorlatilag hat éve vezetik az oktatási tárcát, hol Liviu Pop volt miniszteren, hol közvetetten a kormányzó Szociáldemokrata Párton (PSD) keresztül.
– fogalmazott Funeriu.
Eközben Claudiu Turcuş, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Televízió Karának adjunktusa a szakszervezettel szembeni szolidaritásra szólítja a tanügyi alkalmazottakat, és hazugsággal vádolja a PSD-t, miután
Az oktató Facebook-oldalára írt bejegyzésében úgy fogalmazott: a PSD félrevezette a közalkalmazottakat, akikkel elhitette, hogy a bruttó fizetések emelése a nettó bérek hasonló arányú növekedésével fog járni, de ez „a törvény szellemében végrehajtott szándékos hazugság volt”.
Turcuş leszögezte: a kormány adóügyi módosításai katasztrofális következményekkel jártak, hiszen még tovább növelték a kis és a magas juttatások közötti különbséget. „Februárban 80 lejjel kisebb fizetést kaptam kézhez, mint a megelőző hónapban. Tudom, nem sok, de figyelembe véve, hogy tavaly júliusban 750 lejes bérkiegészítést hazudtak, úgy vélem, jogosan szólítom az FSLI-vel szembeni szolidaritásra a kollegákat” – fogalmazott a BBTE adjunktusa.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!