2011. május 30., 12:162011. május 30., 12:16
A Tanács elnökévé Póka András Györgyöt, Kalotaszentkirály polgármesterét választották meg, az elnökség tagjai: Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, Krecsák Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere és Máthé István, Bethlen alpolgármestere.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Tanács alakuló ülésén felszólalásában emlékeztette a jelenlévőket, hogy egy héttel ezelőtt már megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, június első felében pedig a partiumi szervezetek is megalakítják saját, önkormányzati struktúrájukat.
„A regionális tanácsok létrejötte új irányt jelent a Szövetség életében, ez a struktúra lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását, illetve az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását. A jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülésben a szövetség számára rendkívül fontos ezen tanácsok megalakulása, hiszen minden valószínűség szerint éles versenyre számíthatunk. Verseny lesz nem csak a Székelyföldön, hanem itt, Közép-Erdélyben és a szórványban is, ezért nekünk már most el kell kezdenünk a felkészülést” – mondta a szövetségi elnök.
Az RMDSZ elnöke május 27-én, pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, a koalíciós partnerekkel aláírt egyezmény értelmében a parlamenti ülésszak végéig elfogadják a kisebbségi törvényt. „A törvény elfogadásának két alkotmányos módja van: a parlamenti vita vagy a felelősségvállalás. Mivel az idő meglehetősen sürget, valószínűnek tartom, hogy a felelősségvállalás eszközével élünk a kisebbségi törvény elfogadása érdekében. Egyelőre bízom abban, hogy koalíciós partnereink betartják a szavukat, és megvalósítjuk mindazokat a közös célokat, amelyeket a protokollumban rögzítettünk” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteki határozata szerint Székely István politológus, tölti be az RMDSZ Főtitkárságának Társadalomszervezésért felelős főosztályának vezetői tisztségét.
A Kovács Péter javaslatára kinevezett főtitkár-helyettest az RMDSZ Alapszabályzata szerint a
júniusban sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.
A szövetségi elnök május folyamán már kinevezte Hegedüs Csillát, Horváth Annát és Bodor
Lászlót az RMDSZ Kulturális, Önkormányzati valamint Program és Ifjúsági Főosztályainak
főtitkár-helyettesi tisztségeire. Az SZKT júniusi ülése előtt sor kerül még az oktatási kérdésekért felelős főtitkár-helyettes kinevezésére is.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!