Fotó: Boda Gergely
A legjobb esetekben jelképes, de hatástalan választófal áll a kettéosztott helyiségekben, Uifãlean Gabriella, az ISS Maros megyei igazgatónője szerint sokan úgy vélik, ezzel meg is oldották a kérdést. „Holott a lényeg éppen a nem dohányzók védelme, ami azt jelenti, hogy az efféle kis helyiségekbe a cigizőket kell ültetni. Ha meg semmiképp nem lehet a két helyiséget jól behatárolni, és teljesen elválasztani, akkor abból az étteremből teljesen ki kell tiltani a dohányzókat” – mondta el lapunknak az igazgatónő.
A közegészségügyi felügyelőkkel csütörtökön Marosvásárhely különböző vendéglátó-ipari egységeibe látogattunk. Elsőként az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium melletti La Teo pizzázóba térünk be. A hangulatos kisvendéglővé alakított sarokház két helyiségre van osztva: a külsőben valamennyi fiatal él a dohányzás lehetőségével. Bent, az öszszetolt asztaloknál mintegy húszan az 53. érettségi találkozójukat ünneplik. A két társaságot egy ajtó nélküli fal választja el.
„Itt már jártunk, figyelmeztettünk, büntettünk, most az egység ideiglenes bezárását fogjuk javasolni” – mondja Pavluk Erika, aki érthetetlennek tartja, hogy a tulaj miért nem hajlandó ajtót tenni a két terem közötti kivágásba. A pincér által mutatott elszívó berendezés nem győzi meg a törvényre hivatkozó ellenőröket. Az idősebb vendégeket sem. „Engem nagyon zavar az átszivárgó füst – állítja Elena Porav. – Biológiatanárnőként mindig is arra figyelmeztettem a diákjaimat, hogy ha nem folytatnak egészséges életmódot, nem érik meg az öregkort.”
A jegyzőkönyvre pecsét és aláírás kerül, majd a hatóság emberei az étterem előtt sorakoztatják érveiket a velük tartó sajtósoknak. A beszélgetést a kirohanó pincér szakítja félbe, amikor se szó, se beszéd az operatőrnek esik, és betenyerel a kamerába. Abban a pillanatban megjelenik az egység tulajdonosa is, aki szapulni kezdi az egészségügyi felügyelőket, az újságírókat, a tévéseket, a konkurenciát meg mindent, ami hirtelenjében eszébe jut. A nagy későre Adi Teodorescuként bemutatkozó úriember libáknak nevezi az ellenőrzést végző két hölgyet, akik szerinte sem a szakmájukhoz, sem a törvényekhez nem értenek. „Maguk csak büntetni tudnak. Még egy becsületes laboratóriumuk sincs, nemhogy mozgó laborral rendelkeznének. Tudok olyan előkelő helyet a főtéren, ahol szalmonellát etetnek a vendéggel!” – üvölti a tulaj, úgy, hogy az útkereszteződés túlsó oldalán is megállnak a járókelők. A „majd meglátjátok ti!” típusú elköszönésnek öt percen belül meg is jön a hatása. Megszólal az egyik filmes kolléga telefonja, aki rövid magyarázkodás után összepakoltat, és operatőrével együtt bosszúsan távozik.
Előkelő tudatlanság
A Petru Maior Egyetem büféjében egészen más kép fogad: hamutartómentes asztalok, tiszta levegő, a kinti részben cigiző ifjak. A cigarettázva érkező, Boarescu néven bemutatkozó igazgató is kioltja a cigijét, úgy lép a helyiségbe. Nyugodtan végezzük a dolgunkat, mondja, majd udvariasan elköszön. A jegyzőkönyv szerint a felügyelők mindent rendben találtak.
Marosvásárhely egyetlen négycsillagos szállodájában, a két évvel ezelőtt felavatott Concordiában viszont csak részleges megoldást találtak. Ide a felügyelők nélkül, mondhatni inkognitóban lépünk be. A város egyik legelőkelőbb vendéglőjében a nem dohányzók részlegét néhány lépcsőfok és egy jelképes paraván választja el a dohányzókétól. Mivel ez utóbbi mintegy méterrel alacsonyabban van, a füst felszáll a nem dohányzókhoz. Ugyanakkor őket a kisebbik helyiségbe zsúfolták össze, holott a törvény a cigarettázni vágyók számára ír elő külön helyiséget. „Ez így van?” – csodálkozik el a mellén Huba feliratot viselő menedzser, amikor a mások által befüstölt asztaltársaságunk egyik tagja tudomására hozza a rendelkezés előírásait.
Többre visz a párbeszéd és az alkalmazkodás
A La Teo pizzázó tulajdonosának viselkedésére reagálva, Pavluk Erika szomorúan állapítja meg, hogy bizony sok olyan vendéglőtulajdonos van még, aki a civilizált párbeszéd helyett a megfélemlítési taktikát alkalmazza. „Ha egy ilyen főnök a trágárságok helyett inkább meghallgatna minket, elfogadná az érveinket és tanácsainkat, legközelebb nem lenne dolga velünk” – teszi hozzá Pavluk asszisztense, Ana Toda.
Az egészségügyi hatóság mellett a fogyasztóvédelmi hivatal is bírságolhat. A skála 1000-től 10 ezer lejig tart, de Maros megyében egyelőre szinte mindenki megúszhatta a legalacsonyabb bírsággal. „Akik a figyelmeztető büntetés ellenére sem alkalmazkodtak az előírásokhoz, másodjára már 4000 lejjel bírságoltuk” – mondta el lapunknak Anica Cîrstea. A fogyasztóvédelmi hivatal tanácsosa azt tapasztalta, hogy a fogyasztóvédőktől a különlegesebb vérmérsékletű cégtulajdonosok is tartanak, és nem engedik meg maguknak a civilizálatlan hangnemet.
Nem törvény, kultúra kérdése
„Mi nem vártuk meg a törvény életbelépését, már évekkel ezelőtt úgy alakítottuk ki a vendéglőnket, hogy a dohányzók a teljesen elkülönített, kisebbik teremben foglaljanak helyet. Sőt az épület elé ülőalkalmatosságokat helyeztünk ki azoknak, akik kilépnek cigizni” – mondta el Bereczki István, a szovátai háromcsillagos Hotel Tivoli tulajdonosa. Az elmúlt esztendők tapasztalata szerint a legtöbb dohányzó vendég eddig is felállt az asztaltól, és kiment a szabadba cigarettázni.
A Bákó megyei Gyimesbükkön Deáky András kénytelen volt mindenüvé három nyelven is kiírni, hogy a dohányzás tilos. Mint mondja, vendégei, néhány kivételt leszámítva, tiszteletben tartják a házigazdák és a nem dohányzók elvárását. „Az emberek kezdenek civilizálódni. Érezni, már nem csak a felirat, hanem a jóérzés is azt diktálja, hogy zárt vendéglőhelyiségben ne gyújtsanak rá” – mondja a gyimesi panzió tulajdonosa.
Hasonlóan pozitív élményekről számolt be Reisz Erzsébet is, aki hosszú évekig két éttermet működtetett a Hargita megyei Parajdon. „A külföldi vendégek eddig is felálltak az asztaltól, és kint gyújtottak rá. Ez nem a törvénytől függ, hanem az ember kultúrájától” – fejtette ki a turisztikai szakember.
Sz. E.
Keret:
Romániában sok kiskorú dohányzik
Románia összlakosságának 30, a 25–44 év közöttieknek pedig közel fele dohányzik, miközben az uniós tagállamokban ez az átlag csupán 27 százalékos. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Romániában az elmúlt időszakban nőtt a kiskorú dohányzók száma. A 16 éves diákok közel kétharmada cigarettázik, s 32 százalékuk már 14 éves kora előtt elkezdett dohányozni.
Két éven belül teljes dohányzástilalom
Legtöbb két éven belül valamennyi vendéglátó-ipari egységben tilos lesz dohányozni – jelentette be Marian Zlotea, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezetője. Hozzátette: az is előfordulhat, hogy még hamarabb bevezetik a dohányzástilalmat a zárt nyilvános helyeken, amint legkevesebb 20 európai uniós tagállam elfogadja az erre vonatkozó rendelkezést. „Követjük az uniós trendeket. Ha 20 tagállam bevezeti a tilalmat, akkor Romániának természetesen köztük kell lennie. Mindeddig 7-8 országban érvényes a teljes tilalom” – fejtette ki Zlotea. Kifejtette, amint további 12-13 tagállam csatlakozik a cigarettatilalomhoz, akkor a romániai vendéglő- és szórakozóhely-látogatóknak is az épület előtt szabad majd csak rágyújtaniuk.
B. B. E.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.