Még sincs béke a szívklinikán

Marosvásárhely: Fordulóponthoz érkezett a Lucian Bãilã megyei sürgősségi kórházigazgatója és az alárendeltségébe tartozó marosvásárhelyi intervenciós kardiológiai klinika vezetője, Benedek Imre közötti, immár folytatásos regényhez hasonlító párharc. Miután a klinika vezetője beleegyezett, hogy aláírja a menedzseri szerződést, most a kórházigazgató gondolta meg magát. Lucian Bãilã a tegnap kijelentette: mindaddig nem hajlandó szerződést kötni Benedekkel, amíg a kórház, illetve az orvosi kollégium vizsgálóbizottságai nem jelentik be, milyen következtetésre jutottak a Benedek ellen tett feljelentésében. Bãilã azzal vádolja a professzort, hogy ezelőtt tíz nappal törvénytelenül hajtott végre két sejtátültetési beavatkozást. Benedek Imre nem kívánta az igazgató döntését kommentálni. „Ez már csupán az ő dolga: ő nyer vagy ő veszít ezen” – nyilatkozta lapunknak. A marosvásárhelyi kardiológiai klinika különben ismét fogadja betegeit. „Az orvosok közötti konfliktus miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy zárva tartsunk egy klinikát” – ismerte be Bãilã.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. október 31., 00:002007. október 31., 00:00

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi