
A hatalmas bírságok általában elijesztik a munkaadókat attól, hogy feketén foglalkoztassák az alkalmazottaikat, de még mindig próbálkoznak – állapították meg a Kovászna megyei munkafelügyelőség illetékesei.
2017. február 08., 13:502017. február 08., 13:50
2017. február 08., 15:132017. február 08., 15:13
Liliana Balmuş főfelügyelő-helyettes elmondta, tavaly 27 személyről derült ki, hogy munkaszerződés nélkül dolgozott. Emiatt összesen 270 ezer lej bírságot róttak ki, tehát 10 ezer lejt minden esetben. Általában a munkavállalók sem akarják beismerni, hogy feketén foglalkoztatják őket, elmenekülnek az ellenőrök elől, vagy azt állítják, épp csak látogatóban vannak a cégnél, részletezte Liliana Balmuş.
Hangsúlyozta, általában a szakképzetleneket foglalkoztatják törvénytelenül, és minden ágazatban előfordulnak feketemunkások, a gyárakban, a fakitermelésben, az építkezésben vagy éppen az élelmiszer-feldolgozásban. „Nemrég részt vettünk egy tapasztalatcserén Belgiumban, és kiderült, hogy ott is hasonló a helyzet, sőt még gyakoribb a feketemunka, mert a menekültek egy részét törvénytelenül foglalkoztatják” – jegyezte meg.
A munkavállalók általában akkor tesznek feljelentést, amikor kiderül, nem kapták meg a beígért fizetést, vagy ha utcára tették őket. Tavaly több feljelentést iktattak, 147 esetben indult vizsgálat bejelentés nyomán. Az alkalmazottak általában azt sérelmezték, hogy nem kapták meg a kialkudott bért, a szabadságot vagy az annak megfelelő javadalmazást, nem fizették ki nekik a túlórákat.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!