Hirdetés

Medvék okozták a legtöbb kárt – Csökkent a panaszok száma

•  Fotó: Nagy Endre

Fotó: Nagy Endre

Medvék okozták a legtöbb kárt Hargita megyében, azonban bár szinte naponta hallani vadtámadásról, furcsa mód a korábbi évekhez képest kevesebb panasz érkezett a hatóságokhoz.

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 05., 08:302016. augusztus 05., 08:30

A tapasztalatok szerint július–augusztusban a legjelentősebb a vadak által okozott kár, mind a mezőgazdasági, mind az állatállományban. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez idén összesen 68 ilyen bejelentés érkezett, ebből 24 júliusban történt – tájékoztatott Both József osztályvezető. Udvarhelyszéken tizenegy településről jelentettek vadkárt. Ezek zömét medvetámadás okozta, de előfordult farkas- és vaddisznótámadás is. A legjelentősebb kár a szarvasmarha-állományban keletkezett, mivel ezek piaci értéke kétezer és hatezer lej között mozog.

A termés és a legelők megvédésére eddig a villanypásztor bizonyult a leghatékonyabb módszernek, tudtuk meg Both Józseftől. „Főleg a mezőgazdasági területek és legelők körül nagyon hatékony megoldásnak bizonyulna” – fogalmazott. Az is fontos, hogy az erdőterületeket ne használják legeltetésre, éjszaka ne hagyják őrizetlenül az állataikat a gazdák, és a megfelelő őrzőkutyák kiválasztása is sokat nyom a latban, tette hozzá Both, aki szerint nem az ebek száma, hanem a megfelelő fajta kiválasztása és annak betanítása számít.

Vadtámadásokra az elmúlt napokban is volt példa, Lövétén például farkas támadt juhokra egy helyi legelőn, három állat esett áldozatul a vadnak. Györgylőrincz Ernő alpolgármester szerint a törzskönyvezett állatok ára az ezerötszáz-kétezer lejt is elérheti. „Sajnos a károk megtérítésére egy évet is várni kell” – mondta az elöljáró, aki szerint évente négy-öt támadás is történik a községben. Idén például medve támadt kecskékre, juhokra. Elmondta, tavaly a közbirtokosság villanypásztorokat szerelt fel az esztenák köré, azóta az éjszakai támadások is visszaszorultak, inkább az elkószáló jószágok vannak kitéve a veszélynek.

Korondon egyértelműen a medvék okozták a legtöbb kárt, mondta el lapunknak Vágási Albert, a község menedzsere. Ezeket a villanypásztor sem tartotta távol, méhcsaládok estek áldozatául a nagyvadnak annak ellenére, hogy a tulajdonosok minden óvintézkedést megtettek, de a tyúkokat, csirkéket sem kímélte, ami nem szokványos, mutatott rá Mărmureanu Bíró Leonard, a Nagyküküllő vadász- és sporthorgász-egyesület igazgatója. Vágási szerint három-négy, vadkárokkal kapcsolatos dokumentációt állítottak össze májustól ezidáig, és úgy tapasztalják, hogy az erdészeti felügyelet munkatársai hatékonyan dolgoznak. A községben kétezer-ötszáz lejes a legnagyobb kár, a nagyobb probléma azonban az, hogy a medvék annyira felbátorodtak, hogy a kor esti órákban is bemerészkedtek a településre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés