
Azzal bukott le, hogy a forgalommal szemben vezetett az őrizetbe vett részeg gépkocsivezető – Képünk illusztráció
Fotó: Maros megyei rendőr-főkapitányság
A marosvásárhelyi rendőrségi fogdában kötött ki az a 35 éves gépkocsivezető, aki mattrészegen ült volánhoz, az alkoholszonda a kilégzett levegőjében 1,32 mg/l tiszta alkoholt jelzett.
2025. június 25., 12:462025. június 25., 12:46
Ha nem vezet a forgalommal szemben Marosvásárhelyen, a Jeddi úton, talán nem tűnt volna fel a rendőröknek az a 35 éves férfi, akit a közlekedésrendészeti szabálysértésért állítottak meg. A sokat látott rendőrök számára a nagyobb meglepetés csak ezután jött, amikor a mattrészeg gépkocsivezető alig tudott kikászálódni a volán mögül, annyira ittas állapotban volt.
A gépjárművezetőt kórházba szállították, a biológiai mintavétel szintén megállapította a férfi súlyos részegségét.
Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. Az intézkedő rendőrök 24 órára őrizetbe vették, ittas járművezetés bűncselekményének gyanújával folytatnak ellen nyomozást, tájékoztat a Maros megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A büntető törvénykönyv (BTK) előírásai szerint ittas vezetésért – amikor a véralkoholszint nagyobb, mint 0,80 g/l, azaz kb. 0,40 mg/l a kilégzett levegőben – a rendőrség büntetőeljárást indít. Bírói mérlegeléstől függően 1–5 évig terjedő szabadságvesztés, vagy pénzbüntetés szabható ki. A megszigorított szabályok szerint ittas vezetésért a járművezetői engedély lefokozható: a vétkes sofőrt akár örökre kitilthatják a jogosítvány használatából. A BTK 2024-es változása óta ittas vezetés esetében már nem engedélyezett a büntetés halasztása, azaz kötelező azonnal végrehajtani.

Két Bihar megyei sofőr került ittas vezetésért 24 órás őrizetbe, 118 gépkocsivezetőt pedig megbüntettek hétfőn különböző szabálytalanságokért. A legtöbb sofőrt gyorshajtásért bírságolták meg.

Egyre több sofőrről derül ki, hogy alkohol vagy kábítószer befolyásoltsága alatt ül kormánykerékhez. A súlyosabb esetekből törvényszéki tárgyalás lesz. A szakember a nevelésben és a bűncselekmények társadalmi elutasítottságában látja a kivezető utat.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
1 hozzászólás