Hirdetés

Marosvásárhelyi Napok politikai vitával

Az elmúlt évek „hagyományához” híven idén is kicsinyes politikai vita tette emlékezetesebbé a hétvégén lezajlott városnapokat Marosvásárhelyen. Dorin Florea polgármester ezúttal Lokodi Edittel, a megyei tanács elnökével került összetűzésbe amiatt, hogy az elnök asszony bezárta a Kultúrpalota Tükörtermét, ahol a városvezető átadta volna a Pro Urbe díjakat.

Szucher Ervin

2011. május 30., 07:582011. május 30., 07:58

Florea szerint a megyei tanács elnöke elutazott, és szándékosan magával vitte a kulcsot. Replikájában Lokodi Edit cáfolta az elöljáró állítását, mondván, hogy ingyen és bérmentve a városi önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a termet, de a bútorzat használata nélkül.

A nem marosvásárhelyi származású, de a városért sokat tevő személyiségeknek járó kitüntetést idén Mark H. Gittensteint, az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Valerian Vreme távközlési miniszter és az utólag megszavazott Simon Berger, amerikai befektető vette át. A díjra jelöltek listája is nehezen állt össze, mivel az önkormányzati testület nem támogatta a város demokrata-liberális színeket képviselő polgármesterének javaslatát, miszerint Anca Boagiu közlekedésügyi tárcavezető is kapjon díjat. Dorin Florea azonban a tanács megkerülésével egy másik, a Város barátai című kitüntetést talált ki pártbeli társának.

Az egy héten át tartó, tizenötödik alkalommal megszervezett városünnep tegnap tűzijátékkal és a németországi Madonnaként is emlegetett Sandra koncertjével ért véget a főtéren. A rendezvény idején a szebb sorsot érdemlő várban hektoliter számra folyt a sör, és a vendéglátó-ipari egységek nem panaszkodhattak a forgalomra sem. Az idei városnapok számos értékes kulturális és hagyományőrző rendezvényt is tartogattak a szép számú látogatók számára. Csegzi Sándor alpolgármester számításai szerint a magyar vonatkozású, igényesebb események aránya jóval meghaladta a hatvan százalékot.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ezúttal is benépesítette a Kultúrpalota nagytermét a nótaestre, és sokakat mozdított ki otthonról a kilencvenéves Keresztes Gyula köszöntésére. A neves műépítész, aki egyben a város díszpolgára is, legújabb kötetével, a Maros megyei középkori templomok című könyvének bemutatásával bizonyította szellemi frissességét és lankadhatatlan munkakedvét. A nőegylet a két évszázada született Liszt Ferenc emlékére rendezett előadást.

Akárcsak a tavaly, a minőségi könynyűzenekoncertek költségvetése az idén is szűkösre sikeredett. Ez leginkább a sztáregyüttesek számán és kevésbé ismert nevén tükröződött. A magyar közönség még így is volt kinek tapsoljon: a 100 tagú cigányzenekartól Komár Lászlóig jó néhány anyaországi meghívott örvendeztette meg a nagyérdeműt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés