
Fotó: Haáz Vince
Bár a Maros megyei tanfelügyelőségnek csütörtökön kellett volna döntenie a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium beiskolázási tervéről, végül január 23-ára halasztották a végleges döntést – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől.
2017. január 12., 17:442017. január 12., 17:44
2017. január 12., 17:452017. január 12., 17:45
Csíky Csengele, az iskola diákjainak szüleit tömörítő Civilek a Katolikus Iskoláért csoport szóvivője úgy értékelte, a döntés elnapolása még akár jót is jelenthet azok számára, akik az iskola megmentésére törekszenek. A tervezetet – mint ismeretes – a hatósági felügyelet alatt álló igazgató, Tamási Zsolt hiányában a tanári kar képviselői nyújtották be szerdán. Az iratcsomó átadásán egyébként a szülők képviselője is jelen volt, s mint kiderült, Rodica Rânja, a beiskolázási tervezetekért felelős tanfelügyelőségi illetékes több órás huzavona után, a szülők nyomására volt hajlandó átvenni a katolikus iskola beiskolázási tervét.
Csíky Csengele munkatársunknak elmondta, míg az RMDSZ Maros megyei szervezete az ügy elméleti, politikai oldalát képviseli, addig ők a gyakorlati résszel foglalkoznak. „Csupán politikai paktumokkal nem lehet iskolát működtetni, törvényes úton lehet csak megoldani ezt a helyzetet, nem politikai úton. Sok dologban tehetetlen az RMDSZ: ők várják a bírósági döntést, de az intézménynek addig is működnie kell, ameddig lejár a jogi procedúra” – fogalmazott Csíky Csengele. A civilek szerint a legnagyobb probléma az, hogy nincs az iskolának vezetője.
„Mi sem tragédiaként éljük meg a helyzetet, és nem azt mondjuk, hogy minden veszve van, hanem azt, hogy harcolni kell érte. Kongatjuk a vészharangot, és megyünk előre” – tette hozzá Csíky Csengele, választ adva arra kérdésünkre, hogy miért különbözik a civilek és az RMDSZ álláspontja az iskola jövőjét illetően. Az RMDSZ közleményei ugyanis arról árulkodnak, hogy nincs akkora tragédia, mint amekkorát a közvélemény lát az üggyel kapcsolatban. „A kialakult adminisztrációs zavarok abból adódnak, hogy a tisztségéből felfüggesztett Tamási Zsolton kívül senki másnak nincs aláírási joga. Az ebből adódó gondok valóban jelentősen megnehezítik az iskola működését, de jogi értelemben semmilyen módon nem vezetnek az iskola megszűnéséhez” – olvasható az RMDSZ szerdai közleményében. Ezzel szemben a civilek úgy vélik, bármikor megszűnhet a katolikus iskola, ha nem harcolnak érte.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete csütörtökön felszólította a marosvásárhelyi önkormányzat képviselőtestületét, hívjon össze rendkívüli tanácsülést a katolikus iskola ügyének megoldása érdekében. „Meg kell találni a jogi lehetőséget, hogy a diákok befejezhessék a tanévet, és az iskola zavartalanul tudjon továbbműködni. Lejártak a választások és úgy gondoljuk, hogy két pohár ünnepi pezsgő közt időt kellene szakítani a közügyekre is” – fogalmaznak a párt képviselői a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!