2011. november 03., 17:042011. november 03., 17:04
„Ha a Magyar Polgári Párt előválasztásokat szeretne szervezni Marosvásárhelyen, akkor azt javasolom, hogy szervezze meg a saját körében, így legalább eldöntheti, kit szeretne a polgármesterjelöltnek” – üzent az MPP-nek Kelemen Atilla.
Az RMDSZ Maros megyei elnöke azok után válaszolt a polgáriaknak, miután László György megyei MPP-elnök a múlt héten kijelentette, hogy bár kockázatosnak tartják, mégis belemennének a közös előválasztások megszervezésébe.
Kelemen Atilla leszögezte: az RMDSZ semmiképpen nem tudja elfogadni a szövetségből kizárt Benedek Imre személyét, de a Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnökét, Biró Zsoltot sem áll szándékában támogatni.
„Tiszteljük és a román demokrácia egyik élharcosának tartjuk Smaranda Enachét, de úgy érezzük, hogy egy fiatal, dinamikus, magyar jelöltre van szükségünk” – fejtette ki Kelemen. Megítélésében az MPP-nek el kellene fogadnia a demokrácia szabályait, és vele együtt a többség döntését.
Mint ismeretes az RMDSZ és az EMNT már megegyezett Vass Levente miniszteri tanácsos támogatásában, az MPP-vel nem sikerült a megegyezés. László György megyei MPP-elnök a múlt héten azt mondta: a párt Smaranda Enache és Benedek Imre közül jelöli marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét.
„Ezek után nem tehetünk mást, mint hogy várjuk az MPP-t, hogy sorakozzon fel az RMDSZ és az EMNT mellé, vagy vállalja annak ódiumát, hogy ha 2012-ben is kiszakít ezer-kétezer szavazatot, azzal ugyan nem ér semmit, de a marosvásárhelyi a magyarság legalább egy tanácsost veszít” – figyelmeztetett Kelemen Atilla.
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.