
Százötven tandíjmentes hely maradt betöltetlen a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán a pénteken lezárult nyári felvételi nyomán – közölte lapunkkal Makkai Júlia Anna, a felsőoktatási intézmény magyar tagozatának kommunikációs felelőse, aki azt is elmondta: tavaly az őszi beiratkozási időszakban ennél jóval több, 229 ingyenes helyet hirdettek meg.
2015. augusztus 03., 19:382015. augusztus 03., 19:38
2015. augusztus 03., 19:422015. augusztus 03., 19:42
Mint kiderült: a 17, magyar nyelű képzést is biztosító kar közül a testnevelés és sport, a jogtudomány, a biológia, a pszichológia, a neveléstudomány, illetve a színház és televízió karokon telt be valamennyi ingyenes hely.
A BBTE közleménye szerint a nyári felvételi időszakban több mint 9400 középiskolát végzett diák iratkozott be sikeresen a kolozsvári egyetemre. A román tannyelvű karok közül ugyancsak a testnevelés és sport, valamint a jogtudomány volt a legnépszerűbb, emellett az üzleti és menedzserképző szakokon is beteltek a tandíjmentes helyek. A román nyelvű képzéseken összesen 417 ingyenes helyet fognak meghirdetni az őszi felvételin, 217-tel kevesebbet, mint tavaly ebben az időszakban. Arányaiban több államilag támogatott hely maradt a roma nemzetiségű diákok számára: az egyetem összesen hatvan kisebbségi tanulónak biztosít ingyenes helyet, azonban csak huszonkét végzős iratkozott be.
A BBTE arról is beszámolt, hogy a magiszteri képzéseken meghirdetett, államilag támogatott helyek 85 százalékát foglalták el, ez számszerűsítve 3500 beiratkozót jelent. Három kar – a jogtudomány, a bölcsészkar, valamint a színház és televízió kar – csak az őszi időszakban hirdet felvételit. A felvételivel kapcsolatos információk magyar nyelven is elérhetőek a BBTE honlapján, illetve a karok saját weboldalán.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!