Hirdetés

Mangalicasódar vitte el a pálmát

Rekordrészvétel a 13. Parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválon. „Jóféle zsíros mangalicasódarból és szürkeborjú vállából készült, füstölt, húsos szalonnával gazdagított rizses hús, savanyított káposzta levelébe csavarva” – ezzel a recepttel nyerte a tegnap este véget ért Parajdi Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztivált a hajdúsági csapat. A hétvégi főzőversenyre idén rekordszámú csapat nevezett be: harminc csoport mérte össze tehetségét, közülük kettő versenyen kívül.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00

A tavalyi nagydíjas birjániaknak most sem kellett szégyenkezniük: Pintér János, a csapat főszakácsa szerint idén „fullextrás töltött káposztával” rukkoltak elő. „Már csak az ízesítésétől és a mennyiségétől is kiváló” – jellemezte főztjét a séf, miközben nyújtotta is a jellegzetes, magyarországi ízlés szerint fűszerezett kóstolnivalót. Honfitársaik, az emődiek is különlegességgel álltak elő. Ők az idén babbal dúsították a káposzta töltelékét. Az egyedüli csapat, amely töltött káposztára egyáltalán nem hasonlító „töltött káposztát” főzött, egy francia párosból állt össze. A kerékpárral Auvergneből Vietnam felé karikázó vendégek véletlenül tévedtek a Sóvidékre. Mint mondták, egy csöppet sem bánták meg, elvégre kalandhabzsolásra adták a fejüket. Azt is belátták, hogy töltött káposztájuk igencsak furcsára sikeredett, de aki Vietnamba készül, annak hozzá kell szoknia a különlegességekhez is. Az auvergnei vendégek viszont megfogadták: amint hazakarikáznak Franciaországba, javasolni fogják a helyi szerveknek egy hasonló főzőverseny szervezését.

Egy üstben a román és magyar ízek

A számos hazai, anyaországi és éppen arra járó francia csapat mellett az idén a felvidéki Nagykérről is neveztek be versenyzők. Az Érsekújvár és Nyitra között fekvő kis település csapatát Kottlik László polgármester irányította, a munka javát azonban, akárcsak az önkormányzatban, a fakanál mellett is a beosztottjai végezték. Kérdésünkre, hogy az elöljáró milyen szakácsnak bizonyult, beosztottjai kórusban zengték: „kezdőnek!” De aztán hozzátették: ez szerencsére nem is jelentett gondot, hiszen az elöljáró nemigen szólt bele az ízesítésbe. „A mi töltött káposztánk már csak attól is másabb lesz, mint a többi, hogy mi a jellegzetes felvidéki ízeket főzzük bele” – mondta az üst körül szorgoskodó nagykériek egyike. Kisebbségi csapat érkezett a magyarországi Kétegyházáról is, melynek egyik román tagja, Ştefan Bota határozottan állította, hogy főztjük sikere a román–magyar együttműködésnek köszönhető.

A tévéből megkívánt ebéd

A fesztivál hírneve, a jó médiakampány és a gyönyörű, meleg napsütés pedig ezreket vonzott az évről évre egyre kisebbnek tűnő parajdi parkba. „most már talán végkép kinőttük ezt a helyet, és a szervezőknek ez a legnagyobb elégtétel” – értékelte lapunknak a főzősátrak között futkosó és szombat délutánig még egyetlen tölteléket sem kóstoló László Endre, az esemény főszervezője. Még szerencse, hogy az eseményről, a Realitatea Tv hircsatorna munkatársa óránként beszámolt, így felkínálva a belekóstolási lehetőséget az ország túlsó felében élőknek is. „Vasárnapra egy szabadtéri flekkenezést terveztünk a férjemmel, de amikor a képernyőn már harmadszorra is megláttam a parajdi töltelékeket, úgy döntöttünk: mi is töltött káposztát eszünk” – mesélte lapunknak egy Maros megyei háziasszony.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés