Hirdetés

Magyarországi orvosok Csíkszentimrén

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Öt szakorvosból és tíz szakápolóból álló szolnoki orvoscsoport méri fel a hét folyamán a csíkszentimrei lakosság egészségi állapotát. 

Szabó Kamilla-Mária

2016. április 19., 12:302016. április 19., 12:30

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei orvosok immár ötödik alkalommal érkeztek a régióba. Idén a csíkszentimreiek egészségi állapotát mérik fel, naponta 9 és 18 óra között fogadják az őket felkereső helyieket.

Fülöp Kinga, Csíkszentimre alpolgármestere elmondta, fontos, hogy ne csak a betegek keressék fel a szakembercsoportot, hanem minél többen, hogy még időben kiderülhessenek az esetleges egészségügyi problémák. A helyi napköziotthonban például bőrgyógyász, neurológus, gyógytornász és fogorvos fogadja a hozzá irányítottakat. A művelődési házban szív és érrendszeri, EKG-s kardiológiai vizsgálatokat végeznek, ott fogadja továbbá a fiatalokat a gyermekgyógyász, illetve keddtől a szemészeti rendelés is ott zajlik.

Szerdától kezdve előzetes bejelentkezés szerint a más településekről érkezőket is fogadják a szakemberek. Az érdekeltek a 0266-347098-as telefonszámon egyeztethetnek időpontot. Az érkezőknek egy általános laboratóriumi vizsgálatot követően megmérik a testsúlyát, a vérnyomását, annak alapján pedig szakorvoshoz irányítják.

Értékelik a helyiek az önzetlen segítséget

A küldöttség hivatalos fogadására hétfőn egy szentimrei panzióban gyűltek össze az érintettek. Kencse Előd polgármester köszöntőjében kifejtette, meglátása szerint a szűrővizsgálat hozzájárulhat ahhoz, hogy idejében kezeljenek egy-egy problémát, de akár a megelőzésben is segíthet.

Hangsúlyozta, a helyi iskolásokat szervezett csoportokban viszik el a gyermekgyógyászhoz, ezzel is elősegítve, hogy minél korábban kiderüljenek az esetleges gondok. „Úgy gondolom, hogy a településünk jövője nagyban függ attól, hogy a felnövekvő generáció mennyire lesz egészséges” – jelentette ki. Borboly Csaba megyei tanácselnök megköszönte az önzetlen segítséget, amit egy-egy ilyen úttal vállalnak az anyaországi szakemberek.

Fény derülhet rejtett problémákra

Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos és Lehoczky Ildikó főasszisztens a szolnoki szakembercsoport nevében elmondta, hogy elsősorban iránymutatással tudnak segíteni. Köszöntőjük végén pedig átadtak egy vérnyomásmérő- és egy EKG-készülőket a helyi háziorvosnak, de kötszert és fertőtlenítőszereket, a gyermekeknek pedig vitaminokat és müzliszeleteket is hoztak.

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügy Igazgatóság vezetője rámutatott, a szűrés akkor kap értelmet, ha van folytatása is, és az észlelt gondok esetén az érintettek orvoshoz fordulnak, kezelésen vesznek részt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek az alkalmak jó lehetőségek arra, hogy rejtett problémákra is fény derüljön, mivel a megyebeliek a magyarországi orvosokhoz nagyobb bizalommal fordulnak, többen keresik fel őket. Kristó Ibolya helyi háziorvos azon reményének adott hangot, hogy a szűrővizsgálatokon azok is részt vesznek, akik nem keresik fel rendszeresen a rendelőjét.

Újságírói kérdésre, hogy mi a gyakorlati haszna a szűrővizsgálatoknak, Tar Gyöngyi kifejtette, az egészségnevelő hatása a legfontosabb, hiszen egy hét alatt kevésbé tud érvényesülni a gyógyító tevékenység.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés