
Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóinak a tiltakozó távolmaradása mellett emlékeznek szerdán az intézményben arra, hogy Mihály román király hetven évvel ezelőtt hozta létre azt a magyar tannyelvű egyetemet, amelyet a MOGYE jogelődjének tekint.
2015. május 18., 18:522015. május 18., 18:52
Az egyetem honlapján közölt hír szerint „A királyság napja\" című rendezvényen vendégül látják Margit hercegnőt (Mihály király lányát) és férjét, Radu herceget. A hercegi pár jelenlétében avatják fel az egyetem épületén Mihály király domborművét.
Szabó Béla professzor, az egyetem magyar tagozatának a vezetője az MTI-nek elmondta, azt sérelmezik, hogy a hónapokkal ezelőtt elkezdődött évfordulós rendezvényeken szó sem esik arról, hogy az 1945-ös királyi rendelettel magyar tannyelvű egyetemet hoztak létre, és csak 1962-ben vezették be a román nyelvű oktatást is a tanintézetben.
Szabó Béla elmondta, a királyság napja rendezvényein a magyar oktatók nem vesznek részt. „Ha a magyar tagozat elsorvasztása miatti tiltakozásunk jeléül nem veszünk részt azokon a szenátusi üléseken, amelyeken elvileg még döntéseket is hoznak, sok értelmét nem látjuk annak, hogy most kiüljünk a kirakatba egy protokolláris eseményen. Felmerült az is, hogy szervezzünk valamilyen tiltakozó akciót, de végül úgy határoztunk, hogy tekintettel leszünk a hercegi párra, és nem zavarjuk meg a látogatásukat\" – jelentette ki Szabó Béla.
Hozzátette, bízik benne, hogy a hercegi pár tájékozódott a helyzetről, és tudja, hogy okkal nem lesznek jelen a magyarok az ünnepségen.
Romániában a köztársasági államforma ellenére nagy tiszteletnek örvend az 1948-ban lemondatott – ma a nyilvánosság elől félrevonultan élő – Mihály király, és a közéletben is aktív Margit hercegnő és Radu herceg.
Mihály király 1945. május 28-án királyi rendelettel létesített Kolozsváron magyar tannyelvű egyetemet bölcsészeti, jog- és közgazdaság-tudományi, természettudományi és orvosi karral. A magyar oktatási intézmény pár hónappal később a Bolyai Tudományegyetem nevet vette fel. A királyi rendelet azt is megszabta, hogy a kolozsvári román tannyelvű tudományegyetem a magyar orvostanhallgatókat is befogadja laboratóriumaiba és klinikáiba. Ez a rendelkezés azonban nem teljesült, ezért a magyar orvosi kart Marosvásárhelyre költöztették. A marosvásárhelyi orvosi egyetem 1958-ban vált ki a Bolyai Tudományegyetemből, és kapott önálló jogi státust.
A MOGYE-n a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozván 2014 áprilisában testületileg lemondtak tisztségeikről, kivonultak az egyetem szenátusából.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!