
Az immár harmadik kiadásához érkezett Székföldi Magyar Napok keretében szombaton ünnepséget tartottak a Kovászna megyei Erősdön.
2016. október 23., 19:022016. október 23., 19:02
A Baróti-hegység délnyugati lejtőjén és az Olt síkján elhelyezkedő kisrégió legkisebb településén, az alig több mint 500 lakosú Erősdön a helyi magyar iskolások zenés, táncos műsort mutattak be, fellépett a Kincskeresők Néptáncegyüttes Sepsiszentgyörgyről és az illyefalvi Já(t)cint ifjúsági színjátszó társulat.
„Magyarnak születtünk Isten akaratából, születésünkkel megkaptuk a magyarsággal járó értékeket. A mai rendezvény hozadéka, hogy önmagunkból adunk az embereknek, adunk és kapunk is” – mondta köszöntő beszédében Ráduly Baka Zsuzsanna református lelkész. A Kovászna Megyei Tanács, az Erősdi Református Egyházközség, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és az RMDSZ által szervezett rendezvénysorozat következő eseményét vasárnap, október 30-án szervezik meg Árapatakon.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!