
Fotó: Gecse Noémi
Magyarországi sziklamászó vesztette életét szombaton a Nagyenyed és Torockó közötti Kőköz-szorosban – jelentette az Agerpres hírügynökség.
2017. március 25., 21:292017. március 25., 21:29
2017. március 26., 13:112017. március 26., 13:11
A 36 éves magyarországi férfi egy nagybányai társával mászott fel a Kőköz-szoros egyik sziklafalára, amikor a baleset történt.
Luminița Prodan, a Fehér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a kora délutáni órákban jelentették a balesetet. A gyakorlott magyarországi sziklamászó valamiért kiakasztotta a biztosító kötelet, és mintegy negyven méter magasból lezuhant.
A román rohammentő szolgálat helikoptert küldött a helyszínre, de a férfi időközben belehalt sérüléseibe. A Kőköz-szorosban az Enyed patak több mint két kilométeren át halad 250 méter magasságú, sima felületű sziklafalak között. A szurdokon áthalad a Torockót Nagyenyeddel összekötő megyei út is.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.