Hirdetés

Magyar programok is lesznek a szamosújvári városnapokon

Több magyar rendezvény is szerepel az idei szamosújvári városnapok programjában. A Kolozs megyei városban első ízben kezdődik a rendezvénysorozat a magyar közösség által szervezett programokkal.

Krónika

2017. május 08., 12:352017. május 08., 12:35

2017. május 08., 13:222017. május 08., 13:22

„A szamosújvári közösség jelzései alapján kezdtük el szervezni az idei év eseményeit. A város magyarsága nyitott a kultúrára és megfogalmazódott az az igény, miszerint a városnapok programjában is teret kell adni a magyar programoknak. Éppen ezért nyitjuk az idei városnapot a Kisközösségek Majálisával” – nyilatkozta Rotár Izabella, az RMDSZ szamosújvári szervezetének elnöke.

A Kolozs megyei RMDSZ közleménye szerint a rendezvénysorozat június 4-én kezdődik az Epreskerti erdő tisztásán a Kisközösségek Majálisával. Lesz lovasíjász-, baranta- és solymár bemutató, a gyerekeknek pedig erő- és ügyességi próbákat, szórakoztató játékokat szerveznek. A majálisozók bográcsos ételekkel csillapíthatják majd éhségüket, míg a szamosújvári magyar közösség ifjai és felnőttjei a színpadon mutatkoznak be és szórakoztatják a jelenlevőket. Idén újdonságnak számít a nomád jurta és a mászófal felállítása, de más meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

Hirdetés

A magyar programok június 9-én folytatódnak a Hayak Pubban, ahol Enyed vidékének borait mutatják be, György Boti és társai szórakoztatják az egybegyűlteket. Az est a Les Nauges együttes dzsesszkoncertjével ér véget.

Június 10-én a Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum ad otthon a rendezvényeknek.

Idén első alkalommal szervezik meg a Tulipán Focibajnokságot, melyen a felnőtt korosztály csapatai, illetve a szamosújvári tanácsosok és polgármesteri hivatal meghívottjai rúgnak labdába. A résztvevők asztaliteniszben és kosárlabdában is összemérhetik tudásukat. Este a városközpontbeli kisszínpadon a kolozsvári Yesterdays és Knock-Out együttes koncertezik.

Rotár Izabella arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar programok sikere attól is függ, hogy csatlakoznak-e önkéntesek a szervező csapathoz. Jelentkezni május 20-ig lehet a szamosújvári RMDSZ Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés