
Ünnepi keretek között vette kezdetét csütörtök este Marosvásárhelyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának idei tudományos ülésszaka.
2016. április 22., 09:572016. április 22., 09:57
A négynapos rendezvény munkálatai lényegében már szerdán elrajtoltak a pályakezdő orvosok fórumával. Lorenzovici László egészségügyi közgazdász Az orvos mint magánvállalkozó címmel tartott előadást, Nagy-Imecs Péter pályázati tanácsadóként a vissza nem térítendő támogatások megszerzésébe vezette be a szépszámú hallgatóságot.
Az orvosi műhibák témájában Gogolák H. Csongor marosvásárhelyi ügyvéd osztotta meg ismereteit, mondván, hogy Romániában oly kevés a malpraxisért indított per, hogy a jogászoknak nem érdemes külön erre szakosodniuk.
Tavaly például mindössze 235 feljelentés érkezett állítólagos műhibák miatt, a perek során alig 23 szankció és pár megrovás született. „Ha azt vesszük figyelembe, hogy az országban mintegy negyvenezer orvos praktizál, a bepereltek aránya alig valamivel több, mint 0,5 százalék, ami nem vészes” – nyugtatta meg a pályakezdőket a velük nagyjából egykorú ügyvéd.
A pályakezdés itthoni és külföldi tanulságaiba engedett betekintést nyerni öt székelyföldi orvos, akik közül négyen itthon, egyikük Magyarországon talált munkát. Kiderült, hogy ideig-óráig valamennyien megfordultak külföldi klinikákon, de Erdélyben képzelték el a jövőt. A beszélgetést moderáló Kraft Hunor Norbert szerint minden pályakezdőnek hasznos volna egy-egy kicsit belekóstolni a nyugati orvosi életbe, utána viszont tanácsos hazatérni és a tapasztalatot Erdélyben kamatoztatni.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!