
Nagyvárad szívesen egyesülne a magyar többségű szomszédos községekkel is – jelentette ki Ilie Bolojan polgármester.
2015. május 05., 19:132015. május 05., 19:13
Az elöljáró a Bihari Napló keddi számában közölt interjúban megpróbálta eloszlatni a magyarok azzal kapcsolatos aggályát, hogy a város egyesülése a többségében románok által lakott Váradszentmárton községgel – amiről vasárnap tartanak népszavazást – a magyarság arányának a romlásához, hosszabb távon a húszszázalékos küszöb alá szorulásához vezet.
A polgármester úgy vélte, hogy a Nagyváraddal szomszédos települések többsége azért idegenkedik a fúziótól, mert ez példátlan az 1989 utáni Romániában, és azért is, mert ezáltal megszűnik a bekebelezett települések saját önkormányzata. A magyar többségű települések pedig úgy gondolják, jobb, ha ők maguk irányítják a dolgaikat, mondta. Ilie Bolojan szerint a fejlődés követelménye teszi szükségessé a várossal szomszédos községek bekebelezését.
Nagyváradon és a várossal szomszédos Váradszentmárton községben vasárnap tartják a népszavazást a két település egyesüléséről. A váradi magyarság attól tart, hogy a fúzióval a magyarság aránya veszélyesen csökken. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete ezért távolmaradásra buzdítja a magyarokat.
Csomortányi István, a szervezet elnöke rámutatott, hogy a referendum csak akkor lesz érvényes, ha mindkét településen a választók legalább 30 százaléka leadja voksát. A politikus szerint a támogató szavazatok győzelme azt eredményezné, hogy a létrejövő közigazgatási egységben a magyarság részaránya 24,5 százalékról 22 százalékra esne vissza. Az elmúlt 25 év demográfiai adatait tekintve valószínű, hogy a 2021-es népszámlálásig az arány 20 százalék alá csökken. Ez azért is aggasztó, mert több kisebbségi jog ehhez az arányhoz köthető – jelentette ki Csomortányi István.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy a szövetség képviselői a referendum kiírásáról döntő nagyváradi tanácsülésen a referendum ellen érveltek és szavaztak.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint a 183 ezres Nagyváradon közel 45 ezer magyar él. A délre fekvő, a várossal csaknem összenőtt Váradszentmárton községhez a községközpont mellett Váradcsehi, Hájó, Rontó, Betfia, Kardó falvak, valamint Félixfürdő és Püspökfürdő tartoznak. A mintegy 8800 lakost számláló községben 2011-ben csupán 337-en vallották magukat magyarnak.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!