
2011. november 28., 07:362011. november 28., 07:36
A szentmise végén, hálájuk kifejezéseként a huszáregyesület kapitánya tiszteletbeli taggá avatta Hende Csabát és Zsigmond Barna Pált.
Hende Csaba elmondta, a huszár a katonaság krémje volt világszerte, főként a 18. század háborúiban. „Annak idején magyar kiképzőket hívtak külföldre, magyar mintára készítették az egyenruhákat, így elmondható: a huszárság igazi hungarikum. A huszár a legelső katona, és a legmagyarabb katona. A székely pedig a legmagyarabb magyar, ebből következik, hogy a székely huszár a legelső magyar katona” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. A huszárok eskütételére reflektálva Hende Csaba örömmel közölte, hogy nem kell a székelyföldi magyaroknak retorzióra számítani az „igen” kimondása miatt, hiszen Románia stratégiai szövetségese Magyarországnak mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban.
Szőcs Géza kulturális államtitkár Balassi Bálintot és Petőfi Sándort említette, mint nevezetes embereket mind a költészet, mind a hadtörténelem területén, majd egy Csaba királyfival folytatott képzeletbeli beszélgetésre hívta a jelenlévőket. „Ha a napokban beszélgetnénk, és érdeklődne, hogy mi lett a fiaiból, a székelyekből, elmondanám neki Mohácsot, Nagymajtényt, Madéfalvát, az I. világháborút, Trianont, a II. világháborút, hogy milyen hősiesen, példásan, imponálóan kitartottak a székelyek mindennek ellenére, az elnemzetlenítés összes bevetett eszköztára és fegyvertára ellenére itt vannak ma is.
Talán azt válaszolná Csaba királyfi, hogy jól van, fiam, akkor azt hiszem, megérte” – mutatott rá az államtitkár. Az ünneplés kulturális műsorral és néptáncelőadással folytatódott a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.