
Fotó: Bereczky Sándor
Kilencvenezren vettek részt az elmúlt hétvégén megszervezett Vásárhelyi Forgatagon. A szervezők szerint az eddigi legsikeresebb rendezvénysorozatot zárták.
2016. augusztus 29., 19:202016. augusztus 29., 19:20
Alapvetően jól sikerült az idei Vásárhelyi Forgatag, értékelte lapunknak a vasárnap este lezárult marosvásárhelyi rendezvénysorozatot Portik Vilmos főszervező, aki szerint bár voltak negatív visszajelzések is, a többség elégedett volt az új helyszínnel és programokkal.
„A családosok örültek, hogy a Ligetbe költöztünk, hogy árnyas helyen játszhattak a gyerekeik” – fogalmazott Portik. A szervezők számításai szerint Marosvásárhely lakosságának egyharmadát sikerült megmozgatni, valamelyik rendezvényre kihívni. A gyermekprogramok mellett nagy népszerűségnek örvendett a borudvar és a Szféra, de a Színházi Forgatag rendezvényein is telt ház volt. A Facebook közösségi portálon azonban negatív hozzászólások is megjelentek. „Vásárhelyre mindig jellemző volt olyan kisebb csoportok léte, melyek mindig elégedetlenek valamivel, nem arra összpontosítanak, ami jó, csakis a negatívumokra” – reagált ezekre Portik. Elmondta, minden megjegyzést, véleményt figyelembe vesznek, elemeznek, és levonják belőle a tanulságokat, hogy jövőre még jobb rendezvényt szervezzenek.
„Talán ez volt a legsikeresebb Forgatag, a helyszín, a folyamatos bővítés, fejlesztés szempontjából is” – értékelte a rendezvénysorozatot Soós Zoltán, a másik főszervező. A hiányosságokról szólva úgy vélte, jövőre a nagyszínpad elhelyezésén és programjain kell majd változtatni, hogy azt jobban megközelíthesse a közönség, illetve a „nosztalgiaegyüttesek” mellett másokat is meghívnának. Mindemellett úgy vélte, a közönség jól szórakozott. Mivel a Forgatag egyes programjainak szervezését civil szervezetek vállalták, velük is leülnek a főszervezők, és átbeszélik, hogy melyek voltak a legsikerültebb rendezvények, illetve milyen változtatásra lesz szükség a jövőben. Talán a közönség kiszolgálása, a tér optimálisabb kihasználása az, amin még dolgozni kell, tette hozzá Portik Vilmos.
Telt házas koncertek
A szervezők kedden összesítették a fesztivál adatait. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, mindenik este megtelt a sportcsarnok előtti tér. A Ligetben mintegy 18 ezer ember fordult meg naponta. Az Aranykakas udvarán megrendezett programok közül a slam poetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert. A borudvarban a négy nap alatt 2082 pohár nedűt töltöttek ki, a borfogyasztók 60 százalékban fehérbort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé, illetve a vörösbor. A szervezők számításai szerint 3–4 ezer ember járt a Forradalom utcai udvarban.
Kontinenseken átívelő nosztalgia
A Marosvásárhelyiek világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat. A délelőtti pikniken és az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből vagy az Egyesült Államokból érkezett haza nosztalgiázni. A Forgatag idején mindennap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a nyitógálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a világtalálkozó gálájára tértek be a vásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, délután nótaest csalogatta a közönséget.
Az első alkalommal megszervezett Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be, közülük 17 bizonyult aranyérmesnek. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a székelyudvarhelyi Mátyás József feketeribizli-pálinkája nyerte. A vásárhelyi rendezvény vasárnap este a magyarországi Bikini együttes koncertjével ért véget.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!