
Aradi igazságügyi palota – létszámgondok nehezítik a munkát
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az előírt létszám felével működött tavaly az Arad Megyei Törvényszék ügyészsége, a vádhatóság mégis több ügyben terjesztett elő vádemelési javaslatot, mint egy évvel korábban. Márciustól egy újabb közvádló hagyja el az intézményt, így tovább csökken a törvényszéken dolgozó ügyészek létszáma.
2025. február 21., 18:002025. február 21., 18:00
A 2024-es esztendő mérlegét ismertető közleményében az Arad Megyei Törvényszék ügyészsége előre bocsátotta: a szervezeti felépítésben szereplő 15 ügyész helyett a múlt évben átlagosan csak 8 teljesített szolgálatot, jelenleg pedig csak 7-re számíthatnak. Ráadásul március elsejétől egy újabb ügyész távozik a törvényszékről, így a létszámgondok súlyosbodnak.
A szakképzett személyzet hiánya rányomta bélyegét a megyei és a helyi ügyészségek munkájára, a vádhatóság emberei feszített tempóban és nagyobb teher alatt dolgoztak – szemlézte a vádhatóság közleményét az Agerpres hírügynökség.
„Ezzel a megyei ügyészség országos szinten a második a hasonló rangú intézmények között, míg az ügyészek számával arányos vádemelési javaslatok alapján a negyedik” – emelték ki a közleményben.
A tájékoztatás szerint a lippai, borosjenői és kisjenői ügyészségek is átlagon felül teljesítettek az ügyészek számához mért vádemelési javaslatok tekintetében.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!