
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
A megyei önkormányzatok által is támogatott pályázati részvételre Kovászna megyéből Sepsiszentgyörgy–Sugásfürdő, Előpatak, Bölön, Barót, Bodok, Málnás, Sepsibükszád és Bereck–Martonos, Hargita megyéből pedig Tusnád, Csíkszereda– Zsögödfürdő, Borszék, Gyergyóremete, Szentegyháza–Homoródfürdő és Székelyudvarhely–Szejkefürdő írt alá együttműködési szerződést még 2005. január végén. A gyulafehérvári régiófejlesztési ügynökség után a bukaresti Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen is sikeresen átjutott a pályázat. Az akkor még létező integrációs minisztérium pedig pályázatot írt ki a megvalósíthatósági és kivitelezési tervekre. Így a PHARE-alapból megítélt ötmillió euró mellett a kormány saját forrásaiból biztosított még 1,66 millió eurót, a részt vevő önkormányzatok pedig tízszázalékos önrésszel járulnának hozzá a beruházásokhoz. A helyi igények és a pályázati kiírásban foglaltak egyeztetése azonban már nem ment egyszerűen. Az Ove Arup nemzetközi tanácsadó cég nyerte el a tervezési munkákat, és alvállalkozókat bízott meg elvégzésével, a csíkszeredai Proiect Consulting és a magyar–román vegyes vállalatként működő Transpagony Kft. vállalta fel a helyszíni felméréseket, összesítette a lehetőségeket és az igényeket. Az érintett önkormányzatok 2006 január–februárjában véleményezhették és kiegészíthették az elkészült terveket. A helyi igényeket és elképzeléseket azonban a tanácsadó cég nem építette bele a tervbe, egyrészt a pályázat előírásaira, másrészt az idő rövidségére hivatkozva. Mindez az e hó végi leadási határidő előtt három héttel derült ki.
Európai szabvány:
száraz illemhelyek
„Másfél évig csend volt, s most egy hét alatt pótoljuk, amit a tervező mulasztott?” – kérdezte kételkedve Csoma Zsigmond, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának vezetője. „Szerettük volna a Szejkefürdőt a városi víz- és csatornahálózatra kapcsolni, a szabadtéri színpadot felújítani, és európai normáknak megfelelő mellékhelyiségekkel kiegészíteni. Ehhez képest a pályázatra készített tervekben fabódés, száraz illemhelyek és egy zenepavilon építése szerepel, padok és szemetesládák telepítése, a belső utak kövezése és egy kerékpárút kiépítése a Szejkéig” – panaszolta Csoma. Hasonló helyzetben van Borszék, ahol a vezetőség a csatornarendszert szeretné először kicserélni, és csak utána a sétányokat felújítani. A pályázati pénzből azonban csak a Hét vezér sétány és az Erzsébet park egy részének felújítására futja. Tusnádon a villamosvezetékek földbe helyezése nem fért már bele a tervezett sétányfelújítás költségeibe.
„Most az a legfontosabb, hogy a megkapjuk a pályázati pénzt. Ha az önkormányzatok a jövő héten terveket hoznak az általuk igényelt módosításokról, azokat belefoglaljuk a tervbe” – ígérte Bunta Levente, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Bunta szerint a legtöbb gondot azonban az eddigi rossz gyakorlat okozta. „Nem a minisztériumnak kell a tervezési pályázatot kiírnia, hiszen nem ismeri a helyi igényeket. Másrészt az önkormányzatok sem érvényesíthetik igényeiket, mivel nem szerződő felek” – magyarázta az elnök.
Egyenlő költségvetés
A két megye települései között létrejött együttműködési szerződés alapján a feleknek úgy kell együtt dolgozniuk, hogy egyik se kerüljön hátrányos helyzetbe a másik hibája miatt. A bonyodalmak elkerülése végett a megnyert összeget is egyenlő arányban osztották szét a két megye között.
„A lehető leggyorsabb ütemben készítjük a Borvizek útja projekt technikai tervét. Az augusztus végi határidőig Kovászna megye is benyújtja azt” – tudtuk meg Vajda Lajos alelnöktől. A Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint a programban részt vevő önkormányzatok többsége már leadta a tőlük kért iratcsomót. „Sajnálatos módon a baróti önkormányzat többszöri kérésünkre se küldte el a dokumentációt, ezért elképzelhető, hogy az erdővidéki település kimarad a projektből” – nyilatkozta az alelnök. Nagy István baróti polgármester, azzal magyarázza késésüket, hogy a Kovászna Megyei Tanács nem volt elég körültekintő a projekt kezdetén. „A megyei tanács vezetői előzetes egyeztetés nélkül megérkeztek hozzánk, kiválasztottak egy területet, és kész tények elé állították a helyi tanácsot” – panaszolta a polgármester. Az elképzelések szerint 350 méter mély borvízforrásokat, medencéket, orvosi rendelőt és sétányokat alakítanának ki a területen. A kiszemelt területtel azonban két gond is van: egy részét ugyanis visszaigényelték a volt tulajdonosok, másrészt pedig fel kellene számolni a rajta lévő sportpályát.
Vajda Lajos nem kívánta kommentálni azokat a híreszteléseket, hogy a Borvíz útja projekt megvalósítását akadályozná a két megye közti kommunikációs nehézség.
Kovács Csaba, Kovács Zsolt
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.