
Hatalmas sikert aratott az István, a király című rockopera a Kolozsvári Magyar Napok zárónapján, amely az esemény rangjához méltó tűzijátékkal ért véget. A szervezők becslése szerint mintegy 50 ezren tekintették meg a Zsuráfszky Zoltán rendezte, és a Társulat által a kincses város Főterén felállított színpadon előadott alkotást.
2013. augusztus 26., 18:462013. augusztus 26., 18:46
2013. augusztus 26., 18:462013. augusztus 26., 18:46
A téren vasárnap este gyakorlatilag megmozdulni is alig lehetett, a szervezők szerencsére a keleti oldalon újabb kivetítőt állítottak fel, így Szörényi Levente és Bródy János új formában előadott művét a közönségnek az a része is élvezhette, amely már csak a Deák Ferenc utcában kapott állóhelyet.
A résztvevők soraiban már a hangosítás minősége és a szereplők énektudása is elismerést váltott ki, a darabot kívülről fújó közönség azonban még lelkesebben fogadta a produkció végén a színpad végében felvont hatalmas magyar zászlót. István megkoronázása után, de még a tűzijáték előtt a Társulat és az ötvenezer néző közösen énekelte el előbb a magyar, majd a székely himnuszt is, utóbbit zenei kíséret nélkül.
„Magyar kultúra nélkül nincs jövő Kolozsváron\"
A nagyszabású előadás előtt a szervezők és a helyi önkormányzat illetékesei köszöntötték a nézőket, illetve méltatták a rendkívüli népszerűségnek örvendő rendezvényt. Elsőként Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere kapott szót. Miután románul is üdvözölte a jelenlévőket, kifejtette: magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron. A tárcavezető szerint a Kolozsvári Magyar Napok alig négy év alatt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális fesztiváljává nőtte ki magát. „Remélem, hogy egyre több hasonló jellegű rendezvény jön majd létre mindenütt, ahol a magyar kultúrának múltja, jelene és jövője van\" – hangsúlyozta Balog.
A résztvevők meglepetésére mintegy viszonzásképpen Emil Boc kolozsvári polgármester magyarul köszöntötte az ünneplő tömeget, majd köszönetet mondott a magyar közösségnek azért, hogy közösen sikerült az utóbbi tíz évben európaivá alakítani a várost. Hangsúlyozta: a város ereje a multikulturalitásban rejlik.
Az elöljáró ugyanakkor emlékeztetett: a város magyar és román közösségének két közös célja is van a kulturális programokat illetően. Kiemelte a már elnyert 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa címet, és felhívta a figyelmet: együtt kell dolgozni a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa titulusért is. Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere abbeli elégedettségének adott hangot, hogy a magyar napok nem csupán megtűrt, elviselt rendezvénye a városnak, hiszen a többségi román közösség is együtt ünnepelt a kincses város magyarságával.
„A győzelmet nem kell magyarázni\"
A rendezvény sikeréhez nem fér kétség, a győzelmet nem kell megmagyarázni – nyilatkozta a Krónikának a rendezvényt követően Gergely Balázs, a KMN főszervezője. „Számítottunk arra, hogy idén nagyobb lesz az érdeklődés a rendezvénysorozat iránt, azonban a magyar napok tényleges sikere legszebb álmainkat is felülmúlta. Nem csak a főtéri koncerteken volt minden eddiginél nagyobb a részvétel, hanem gyakorlatilag valamennyi partner civil szervezet arról számolt be, hogy a kisebb rendezvényeken is óriási érdeklődést tapasztaltak\" – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Gergely Balázs.
Hozzáfűzte: a fesztivál lejártával a teljes szervező stáb megkönnyebbült, hiszen a rendezvény 95–98 százalékarányban problémamentesen zajlott le. „Apróbb bakik voltak, de meghatározó hibát nem vétettünk\" – fogalmazott a főszervező. Hozzátette: szinte mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeztek, külön örömre ad okot, hogy nem csak Kolozsvár és környékének magyarsága vett részt a KMN eseményein, hanem sokan érkeztek külföldről is.
„A román közösség részéről is pozitív fogadtatásra talált a magyar kulturális rendezvénysorozat, leszámítva egy-két szőrszálhasogató cikket, amelyek vélhetően megrendelésre születtek. Volt valami a levegőben, elsősorban nem a jelenlévők létszámának, hanem inkább a közösségi összetartozás erejének köszönhetően\" – fogalmazott Gergely.
A jövőbeli tervekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: tekintettel arra, hogy ennél többen már nem nagyon férnek el a Főtéren, „nem az kell legyen a feladat, hogy felülmúljuk a korábbi rendezvényt, hanem valami mást kell tenni.\" Mint részletezte, a Kolozsvári Magyar Napok közönsége érdeklődési körét tekintve nagyon sokszínű, ezért az a legfontosabb számukra, hogy olyan programkínálattal rukkoljanak elő, amelyben mindenki megtalálja a számítását. „Bőven van mit újítani, nem felülmúlni kell az idei magyar napokat, hanem valami mást kitalálni. Bőségesen vannak olyan programok, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot\" – nyilatkozott a főszervező.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!