
A Gyerekpalota az Andrény-bérházban működik, az 1950-es évek óta nem sokat újítottak rajta
Fotó: Wikipedia/Chainwit
Súlyos biztonsági hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy aradi édesapa, miután hatéves kislányát egy 30 centiméteres csempe találta fejbe a Gyerekpalota egyik mosdójában. Az eset szerda este történt a régi, leromlott állapotú épületben, amelyből már több mint egy évtizede ki kellett volna költözzön az intézmény. Az egykori Pionírház utódjaként működő Gyerekpalota egy belvárosi bérházban, az egykori Andrényi-palotában működik még mindig, mert az eredetileg 2013-ra tervezett új székhelye máig nem készült el teljesen.
2025. október 17., 16:512025. október 17., 16:51
„A kislányom bement a Gyerekpalota mosdójába, és abban a pillanatban egy csempe zuhant le a falról, egyenesen a fejére. Feldagadt, azonnal kórházba vittük, koponyaröntgent készítettek, az eredményekre várunk” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Robert L., a megsérült gyerek édesapja. Mint mondta, a történtek után a rendőrségnél, a megyei tanfelügyelőségnél, a munkaügyi felügyelőségnél és az építésügyi hatóságnál is panaszt kíván tenni.
Az apa szerint a Gyerekpalota vezetősége nem mutatott együttérzést, sőt megpróbálták megakadályozni, hogy dokumentálja a helyszínt. Ennek ellenére sikerült videófelvételt készítenie a mosdóban, ahol jól látható, hogy több csempe is levált a falról.
Marius Göndör Arad megyei főtanfelügyelő az Agerpres megkeresésére sajnálatát fejezte ki az incidens miatt, és közölte: utasította az intézmény vezetőit, hogy zárják le az érintett mellékhelyiséget. Elmondása szerint a Gyerekpalota tevékenységeit október 1-jétől szerették volna átköltöztetni az új, az Aradi Tanfelügyelőség szomszédságában felépített épületbe, ám az elektromos hálózatra való csatlakozás még nem történt meg.
– a főtanfelügyelő reményei szerint néhány héten belül teljesen átköltözhetnek.
A Gyerekpalota használatba vételre váró új szélháza
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az új épület kivitelezését eredetileg 2013-ra tervezték, ám a kormányzati finanszírozás többszöri megszakítása miatt a projekt jelentős késedelmet szenvedett.
Az Arad főutcáján álló kétszintes Andrényi-palota 1880–1890 között épült neoromán stílusban, és a gyoroki származású báró Andrényi Károly családjának tulajdonában volt (a tehetős família többek között a gyerekkórház építését is finanszírozta). Az épületben a 20. század ’50-es éveitől kezdve szovjet mintára létrehozott Pionírház működött, ami 1990-től Gyerekpalota néven folytatja tevékenységét. Az épületben megmaradtak az eredeti díszes ablakok és ajtók, de igen szép a falak és mennyezet stukkódíszítése is, a lépcsőház mennyezetén sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló freskó látható.
A Gyerekpalota hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint az intézmény több mint 70 éves múltra tekint vissza, és évente több mint 2500 gyermek és fiatalt (4–18 év közöttiek) vesz részt legalább egy, a 30 közül választható kulturális, művészeti, sport- vagy technikai szakkör valamelyikén.

Kórházba szállítottak szerdán egy nőt, akit a nagyszebeni történelmi városközpontban, a sétálóutcában egy lezuhanó tetőcserép sebesített meg súlyosan. A rendőrség vizsgálatot indított.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.
Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.
Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.
Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.
Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).
szóljon hozzá!