Légibaleset két halottal

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Egy oktatópilóta és tanítványa vesztette életét a Brassó megyei szerencsétlenség során Lezuhant egy kis méretű motorosrepülőgép csütörtökön reggel Brassó megyében. A Barcaszentpéteren történt szerencsétlenség során az oktatórepülő pilótája és utasa életét vesztette.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. augusztus 31., 00:002007. augusztus 31., 00:00

A katasztrófa fél kilenckor történt, egyelőre ismeretlen okból a Brassó megyei településen működő Iosif Şilimon repülőklub területén. Dumitru Meşotă, a területi katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője közölte, az eddigi információk szerint az IR 5060 Sport Star típusú, cseh gyártmányú kisgép pilótája és utasa nem gyakorló, hanem rövid sétarepülésre indult. Felszállás után nem sokkal azonban a légi jármű zuhanni kezdett, majd a kifutópályától két kilométerre a földbe csapódott. Ion Rusu, Barcaszentpéter polgármestere szerint a pilótának az utolsó pillanatokban sikerült elkerülnie, hogy járművével lakóházakra zuhanjon. A szerencsétlenség során a gép 54 éves pilótája, Ioan Vancea, valamint Sebastian Petru tanulópilóta a helyszínen életét vesztette. Cătălin Prunariu, a polgári légügyi hatóság felügyelője szerint az incidens okairól korai feltételezésekbe bocsátkozni, mivel a kisgép típusa miatt nem rendelkezett feketedobozzal. A szakember hozzátette: annyi bizonyos, hogy a motoros repülőgép rendkívül nagy sebességgel csapódott a földnek, ám annak sem tudni az okát, miért nyílt ki a vezető pilóta ejtőernyője.
A barcaszentpéteri repülőklub vezetői szerint a balesetben elhunyt pilóta harminc éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, és mindössze néhány napja volt hátra a nyugdíjazásig. Tanulója ugyancsak napokon belül megszerezte volna a pilóta oklevelet. A motorosrepülő napokkal ezelőtt elvégzett műszaki vizsgálatakor mindent rendben találtak, sőt a tragikus véget ért felszállás előtt az oktatópilóta két másik gyakorlórepülést is végrehajtott, amelyek során semmiféle meghibásodást nem észleltek. Különben a kis méretű gép a Románia legnagyobb köztisztasági társaságait működtető Silviu Prigoană bukaresti üzletember tulajdona, akitől a barcaszentpéteri repülőklub bérelte a járművet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai