
Fotó: ISU
Felfüggesztették a hobicaurikányi bánya működését, miután hétfőn reggel munkabaleset történt a bánya egyik tárnájában. A mélyben dolgozó 56 bányászt a felszínre hozták – nyilatkozta Hobicaurikányban Toma Petcu energiaügyi miniszter.
2017. október 30., 16:172017. október 30., 16:17
Amint arról beszámoltunk, a baleset következtében egy vájár meghalt, három társa pedig megsérült.

Robbanás történt hétfőn reggel a hobicaurikányi bányában, a baleset során három vájár megsérült, egyet eltűntnek nyilvánítottak – később kiderült, a negyedik bányász életét vesztette.
A szaktárca vezetője az Agerpres szerint elmondta, a szakértők már vizsgálják a tárnákat, amelyekben akkor indulhat újra a kitermelés, ha meggyőződtek arról, hogy biztonságos leereszkedni a bányába. A miniszter szerint még vizsgálják a baleset körülményeit, de
„Fontos megjegyezni, hogy minden bányász rendelkezett védőfelszereléssel, és a gázkoncentrációt mérő felszereléssel is el voltak látva (...) A sérült bányászok egy kibetonozott, védett helyen tartózkodtak (...) Nem voltak elektromos vezetékek, amelyektől belobbanhatott volna a gáz, ezért nagy érdeklődéssel várjuk a területi munkafelügyelőség kivizsgálásának eredményeit, hogy kiderüljön, mi okozta a szikrát és honnan származik a gáz” – nyilatkozta Toma Petcu.
Az elhunyt bányász holttestét felszínre hozó mentőcsapat két tagját füstmérgezés miatt a petrozsényi sürgősségi kórházba szállították, de már hazamehettek, ugyanis csak enyhe füstmérgezést szenvedtek. A három megsebesült vájárnak égési sérülései vannak, őket helikopterrel Bukarestbe vitték.
„Két áldozat testfelszíne körülbelül 50 százalékán égett meg, a harmadik bányász enyhébb sérüléseket szenvedett” – mondta az energiaügyi miniszter.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
szóljon hozzá!