
Márciusig, az új gáztüzelésű hőerőmű üzembe helyezéséig még egészen biztosan a régi széntüzelésű hőerőmű biztosítja a távhőt a nagyváradiaknak, akik így a telet a gyakori kazánmeghibásodások és csőtörések fenyegetettsége mellett kell átvészeljék.
2016. január 21., 19:232016. január 21., 19:23
Mint lapunkban már beszámoltunk róla, a problémákra számítani lehetett, még az illetékesek sem próbálták szépíteni azt a tényt, hogy az elavult erőmű és a régi vezetékek már nem bírják a terhelést.
Emlékezetes, hogy Bihar megye székhelyén ősszel, a vezetékcserék késése miatt csak jóval a hideg beállta után tudták beindítani a fűtést, a melegvíz-kimaradások pedig igencsak elszaporodtak az elmúlt majdnem egy év során. Az egyik kazán épp a múlt héten romlott el, s emiatt a városban meleg víz nélkül és alig langyos fűtőtestek mellett telt el három nap, amíg a javításokkal végeztek.
A fűtőtestek azonban továbbra sem izzanak úgy, mint évekkel ezelőtt, miközben a szolgáltatásért kiszámlázott összegen ez nem mutatkozik meg. Erre panaszkodott egy váradi nyugdíjas is, aki az e heti városi tanácsülésen szót kérve hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag a szolgáltató nem tartja be a szerződésben vállaltakat.
Ilie Bolojan polgármester bevallása szerint nem tudott ezekről a problémákról, és felszólította a hőerőművet és a Termoficare Rt.-t vezető Stănel Neculát, hogy ellenőrizze és orvosolja a helyzetet. Az elöljáró meglátása szerint bár a működéshez szükséges széntartalékokat valóban fel kell majd tölteniük, a rendelkezésükre álló fűtőanyag elegendő kellene hogy legyen ahhoz, hogy a meleg víz és a fűtés normális hőmérsékleten jusson el a lakosokhoz.
Bolojan legutóbbi sajtótájékoztatóján ismét hangsúlyozta, hogy a tapasztalt meghibásodások csak még inkább alátámasztják az új hőerőmű létjogosultságát. Hozzátette viszont, hogy annak üzembe helyezéséig még előfordulhatnak újabb meghibásodások a régi, ötvenéves rendszerben. A hőerőmű közvetlenül a Transgaz vezetékrendszerére csatlakozva kapja majd a földgázt, január végén pedig elkezdik tesztelni az első kazánt, februárban a második kazánt próbálják ki, hogy márciusban a turbinák működését is megvizsgálják.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!