Hirdetés

Lakópark a kábelgyár helyén?

Marosvásárhely – Műhelycsarnokaik lebontása és munkahelyük elvesztése miatt aggódnak a Romcab alkalmazottjai. Lakópark húszemeletes tömbházakkal, üzletekkel és tanintézettel – így nézne ki néhány év múlva az a marosvásárhelyi, Maros-híd melletti városrész, ahol jelenleg a kábelgyár működik. A Romcab mintegy 450 alkalmazottja a naponta elhangzó biztatások ellenére is veszélyben érzi állását.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. szeptember 18., 00:002007. szeptember 18., 00:00

Annak ellenére, hogy a gyár vezetősége szerint csak más csarnokokba költöznek, a munkások attól tartanak, hogy a cég csődbe megy. Az egykori Electromureşből kivált részvénytársaság irodaépületeinek, műhelycsarnokainak és raktárhelyiségeinek új tulajdonosa a földdel tenné egyenlővé a gyár valamennyi épületét. A németországi beruházót ugyanis nem a kábelgyártás, hanem az ingatlanpiacban rejlő lehetőségek vonzották Marosvásárhelyre. „Az ingatlanok új tulajdonosának valóban szándékában áll lakóparkot építeni. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy meg is teheti, ugyanis a városrendészeti tervben a Romcab területe ipari övezetként szerepel. Elkezdődött a lobbi, hogy az önkormányzat tekintsen el ettől, ám nemcsak a tanácsosok döntenek, ilyen esetben közmeghallgatást kell szervezni” – vázolta lapunknak a helyzetet Bakos Levente alpolgármester. Bár a befektetők a lakópark környezetbe való beilleszkedése mellett érvelnek, az elöljáró más véleményen van. Szerinte semmiképpen nem illenek a környezetbe a húszemeletes tömbházak, mivel a szomszédos utcákban egy-két szintes, udvaros magánházak állnak.

Ami a Romcab alkalmazottjait illeti, Gombos Csaba vezérigazgató a Krónikának hangsúlyozta: a kábelgyárat nem fenyegeti a bezárás veszélye. Érvként a cég féléves mérlegét hozta fel, mely szerint a Romcab 1,6 millió lejes nyereséget könyvelt el. „Szó sincs arról, hogy az új tulajdonos bezárja a gyárat, csak az ingatlanokat vásárolta meg, azokat próbálja majd értékesíteni. Mi más épületek után nézünk a város környékén, és elköltözünk. De biztosíthatok mindenkit, hogy két évig még itt maradunk, a Maros-híd lábánál” – szögezte le Gombos. A vezető beismerte, hogy a vállalatnál gondok adódtak, ezért voltak kénytelenek lépni. A cég vagyonának értékesítéséből viszont sikerült visszafizetni a bankkölcsönöket. Az alkalmazottak azonban korántsem osztják az igazgató derűlátását. Két, neve elhallgatását kérő munkás lapunknak elpanaszolta, hogy műhelyvezetőjük még az év elején azt tanácsolta nekik, nézzenek más munkahely után, mert a kábelgyárat nemsokára bezárják. „Mi azt látjuk, hogy valami németek megvásárolták a Romcabot, az épületeket lebontják, és minket szélnek eresztenek. Szürkülő hajjal pedig mind próbálkozhatunk egyebütt manapság” – adott hangot aggodalmának egy ötven körüli férfi.

A Romcab idénre tervezett forgalma 16-17 millió euró körül mozog. Az építkezésben, az autóiparban és a háztartási kábelek gyártásában érdekelt vállalat olyan rangos cégek beszállítója, mint a Honda, az Aprilia, a General Motors vagy a Renault. Gombos Csaba szerint a Romcab az elkövetkező években terjeszkedni és bővülni fog, az igazgató szerint szó sem lehet elbocsátásokról; a vállalatvezető már most ezer munkás alkalmazását ígéri a következő három-négy évre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés