Hirdetés

Lakatos Péter képtelennek tartja Tőkés László vádjait

Visszautasítja Tőkés Lászlónak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) RMDSZ-es elkötelezettségével, illetve vele kapcsolatban megfogalmazott vádjait Lakatos Péter, a szövetség volt parlamenti képviselője.

Krónika

2016. május 25., 17:282016. május 25., 17:28

2016. május 25., 17:582016. május 25., 17:58

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke arra reagált, hogy a KREK volt püspöke hétfői rendkívüli körlevelében többek között felrótta Csűry István jelenlegi püspöknek, hogy „elvtelen módon azokkal a Bihar megyei RMDSZ-es kiskirályokkal bútorozott össze, akik csak a párt érdekeit szolgáló pénzosztásokban jeleskednek\". Tőkés ebben mások mellett név szerint említi Lakatost is.

A jelenleg a Román Számvevőszék tanácsosi tisztségét betöltő Lakatos az érintettség jogán szerdán ugyancsak rendhagyó körlevelet bocsátott ki a témában. Ebben egyebek mellett azzal vádolja az európai parlamenti képviselőt, hogy püspökként „kilobbizta\" a lelkészi szolgálat átmeneti szüneteltetését előíró igazgatótanácsi határozat megváltoztatását, hogy továbbra is szószékről vádolhassa az RMDSZ-t és politikai ellenfeleit.

„Kevesen veszik észre, hogy ő most nem néppárti jelöltjei mellett kampányol, hanem egyrészt az év végi püspökválasztásra hangol, másrészt az RMDSZ-t ócsárolja, nehogy jó eredménnyel záruljon a választás. Tudatában van annak, hogy történelmi lehetőség előtt áll a romániai magyar közösség, hisz először indult azonos finanszirozási feltételek között a választási kampány. Megkérdőjelezi az Orbán Viktor miniszterelnök RMDSZ-el kapcsolatos utóbbi kétéves gyakorlatát átvevő Csűry István püspök tevékenységét, hogy elterelje a figyelmet a Partiumi Keresztény Egyetem pazarló gazdálkodása valódi felelőseinek feltárásáról\" – állítja Lakatos.

A volt parlamenti képviselő képtelen vádnak nevezi, hogy a nagyváradi Mecénás Alapítvány (amelynek kuratóriumának Lakatos is a tagja volt) a kétezres évek elején „elorozta\" az egyházkerülettől az eredetileg Érmindszentre tervezett Ady-központ felépítésére a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos anyaországi támogatást. „Magyarország kormánya a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek és a Mecénás Alapítványnak ítélte oda a váradi Ady-központ felépítésére szánt támogatást. Tőkés az előző kormánytól csak ígéretet kapott egy más típusú, mint később kiderült, a magyar előírások szerint kivitelezhetetlen konstrukcióra. Ami sosem volt törvényesen neki ítélve, azt nem lehet elorozni\" – állapította meg Lakatos Péter.

Mint ismeretes, a 2002-ben Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület 320 millió forintos támogatást nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre. A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kabinet a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek. A projekt csak részben valósult meg, a Mecénás pedig 2014-ben a telket és az Ady-konferenciaközpontot a Léda-házra cserélte a nagyváradi önkormányzattal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés