Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) óvintézkedésként zároltatta a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es alelnökének, Kiss Sándornak, valamint a Selina vállalat tulajdonosaként ismert Beniamin Rus helyi üzletember vagyonát.
2015. június 16., 19:022015. június 16., 19:02
A többrendbeli pénzmosás, hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt hatvannapos bírósági felügyelet alá helyezett elöljáró vagyonnyilatkozata alapján több telket birtokol Nagyváradon, Belényesújlakon, Pályiban és Rézbányán.
Kissnek összesen három villája, egy utánfutója és egy haszongépjárműve van. Részvényes továbbá több vállalatban, amelyeknek pénzt is adott kölcsön, miközben több pénzintézettől hitelt vett fel. A DNA korábban kezdeményezte a politikus előzetes letartóztatását is, ám kérelmét a bíróság jogerősen elutasította, azt viszont megtiltották az RMDSZ területi vezetőjének, hogy a bírósági felügyelet alatt köztisztviselői feladatokat lásson el.
A nyomozati anyag 2004-ig visszanyúló dokumentációi alapján tavaly más személyek ellen is eljárást indítottak. Köztük van Bojtor Vilmos László is, aki a hírek szerint Kiss ellen vallott a négy ügyre kiterjedő, 4,3 millió euró értékű csalási dossziéban.
A DNA állítása szerint három esetben ugyanazt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Bár közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál.
Az árkülönbözetet a cégek Kiss Sándornak és az időközben már elhunyt Mudura Sándor nagyváradi üzletembernek fizették ki. A csúszópénz azt szolgálta, hogy a cégek kedvező elbírálásban részesüljenek a közbeszerzési pályázatokon.
Az RMDSZ-es politikust azzal is gyanúsítják, hogy 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől, hogy a nagyváradi hőerőmű annak cégétől vásárolja a szenet. Kiss Sándor ártatlannak vallja magát, az ellene most hozott óvintézkedés három napon belül megfellebbezhető.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!