Hirdetés

Lakat kerülhet a legtöbb vidéki rendőrőrsre

Önkormányzati szinten is megoszlanak a vélemények a belügyminisztériumi létszámcsökkentésről szóló törvénytervezetről, illetve az ezzel járó átszervezésekről. A Traian Igaş belügyminiszter által kidolgozott törvénytervezet értelmében a belügyi tárca alárendeltségébe tartozó személyi állomány 18 ezer tagját bocsátanák el két lépcsőben a takarékossági intézkedések részeként, s amennyiben a jogszabály hatályossá válik, több községi rendőrőrsre is lakat kerülhet. Bár a tervezett leépítéseket a képviselőház és a szenátus is visszautasította, Traian Igaş szerint amenynyiben a tervezetet nem fogadják el, a belügyi alkalmazottaknak 30 százalékos fizetéscsökkenéssel kell számolniuk decemberben.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

Kiss Előd-Gergely

Babos Krisztina

2011. május 31., 07:452011. május 31., 07:45

Drasztikus átszervezés Háromszéken

György Ervin, Kovászna megye prefektusa már tegnap bejelentette, elkészült a háromszéki rendőrség átszervezését szavatoló tervezet, melynek értelmében a jelenleg működő 40 községi rendőrőrsből csak kettő maradna, 38-at pedig megszüntetnek. Az átszervezésről a napokban Liviu Popa országos rendőrfőkapitányt is tájékoztatták. A prefektus közölte: a megye területén hét rendőrközpontot alakítanak ki, ötöt városban és kettőt vidéken, ezeket ellátják a szükséges logisztikával. György Ervin szerint ez a módszer hatékonyabb lesz, a közbiztonság növekedni fog, hiszen a vidéki rendőrök egy része elkényelmesedett. „Az átszervezéssel az önkormányzat kiadásait is csökkenteni lehet. Tudni kell, hogy az őrsparancsnokoknak nagyobb bérük van, mint a polgármestereknek vagy a városi osztályvezető rendőröknek, így jelentősen terhelik a költségvetést” – érvelt György Ervin. Ugyanakkor azt tervezik, hogy a jövőben a rendőrök szakosodnak: a polgárbarát rendőrök feladata lesz a lakossággal való kapcsolattartás, a kihágások, a kisebb lopások, csendháborítások megoldása, a bűnügyekkel pedig az erre kiképzett tisztek foglalkoznak.

György Ervin elmondta, Kovászna megyében nem lesz nagy létszámcsökkentés, hiszen a jelenlegi rendfenntartó állomány nem túlméretezett, a vidéki rendőröket a központokba helyezik át. A prefektus a Krónika kérdésére elmondta, még nem született döntés arról, hogy a vidéki rendőrszékházakkal mit kezdenek, az ingatlanok többsége a belügyminisztérium tulajdonában van. A napokban Ioan Aron megyei rendőrparancsnok Tamás Sándor megyei tanácselnökkel és a prefektussal közösen véglegesíti az átszervezésről szóló tervezetet, és a javaslatot továbbítják a minisztériumba.

Tiltakoznak a polgármesterek

A lapunk által megkeresett háromszéki elöljárók fontosnak tartják, hogy a községközpontokban megmaradjon a rendőrőrs. Kocsis Béla, Kommandó polgármestere kifejtette, a település közel húsz kilométerre van a legközelebbi településtől, télen rosszak az útviszonyok, ezért esetükben a járőrözést nem tűnik hatékony megoldásnak. „Kommandón télen-nyáron sok a turista, nyilván számukra is fontos a közbiztonság, ezért feltétlenül szükség van a helyi rendőr jelenlétére” – mondta az elöljáró.  Bölön polgármestere, Sikó Imre a községben lakó népes számú roma közösség miatt tartja fontosnak a rendőrőrs fenntartását. „Egy ilyen problémás faluban állandó rendőri jelenlétre van szükség, ugyanakkor a lakosságnak is fontos, hogy helyben tudja lebonyolítani az ügyes-bajos dolgait a rendőrségen” – mondta a polgármester. Az erdővidéki Mikóújfaluban a közbiztonsággal nincsenek különösebb gondok, Nyáguly Vilmos polgármester mégis úgy véli, a helyi rendőrőrs bezárása rossz megoldás. Hangsúlyozta, ilyen horderejű kérdésekben a helyi önkormányzatok véleményét is ki kellene kérni.

Megoszlanak a vélemények

Póka András György, a Kolozs megyei Kalotaszentkirály polgármestere, az RMDSZ nemrég megalakult belső-erdélyi önkormányzati tanácsának elnöke viszont megkeresésünkre úgy nyilatkozott, egyetért a rendőrség átszervezésével. A polgármester lapunknak elmondta: létszámcsökkentésre mindenképp szükség van, ugyanakkor azt nem szeretné, hogy teljesen megszüntessék a rendőrőrsöt, mert az csak a bűnözőket ösztönözné. „Kalotaszentkirályon nem olyan magas a bűnözési ráta, hogy különösebben érintené a rendőrőrs bezárása. Amennyiben mégis ez történik, a józan ész azt diktálná, hogy azoknak a településeknek a közelébe költöztessék az őrsöket, ahol gyakrabban fordulnak elő bűntények” – nyilatkozta a Krónikának Póka András György.

A Szatmár megyei Mezőterem község polgármestere, Fézer Gábor úgy véli, elsősorban nem a rendőrök száma okoz gondot, hanem az, hogy a jelenleg hatályos törvények szerint nem tudnak eléggé erélyesen fellépni a bűnelkövetőkkel szemben, így munkájuk nem eléggé hatékony. „Régen öt falunak volt egy csendőre, mégis rendet tudott tartani – magyarázta az elöljáró. – Manapság viszont lassan több joga lesz a tolvajnak, mint a meglopottnak, a rendőrnek pedig végeláthatatlanul kell bizonygatnia, hogy jogosan lépett fel, ha intézkedik.” A polgármester elmondta: Mezőteremhez két falu tartozik, a község lakossága pedig 2200 fő, ezért úgy véli, szükségük van arra a két rendőrre, aki jelenleg náluk szolgál. Sok esetben viszont meg van kötve a kezük, s mint mondta, csak gyűlnek a büntetések, melyeket nem lehet behajtani. Fézer Gábor szerint ősszel rengetegen járnak a község határába lopni, a rendőrök viszont a legtöbb esetben tehetetlenek velük szemben. Mindemellett nem szeretné, ha leépítések lennének, hiszen ha csak egy alkalmazott maradna, az illető nem mehetne például szabadságra, ha pedig felszámolnák az őrsöt, az a bűncselekmények további szaporodásához vezetne.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés