
Fotó: Caritas
Önkormányzati támogatásokból és külföldi adományokból próbálja pótolni a Gyulafehérvári Caritas az állami szubvenció csökkenése okozta forráskiesést.
2016. március 23., 15:372016. március 23., 15:37
A római katolikus egyház szociális szervezete idén jelentős állami támogatástól esett el, többek között a Székelykeresztúr környéki központ számára sem hagyták jóvá az állami szubvenciót. Noha még keresik a megoldásokat a forráskiesés pótlására, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója nem tekinti reménytelennek a helyzetet.
Mint elmondta, mintegy kétmillió lejes forráskieséssel indították az idei évet. Az egészségügyi tárca ugyanis ebben az évben csupán 809 beteg ellátását finanszírozta, kétségessé téve további 2800 gondozott helyzetét. Többek között a Székelykeresztúr környéki beteggondozó központ esett el teljesen az állami szubvenciótól.
Határon túlról számítanak segítségre
A helyzet megoldása még folyamatban van, mondta érdeklődésünkre Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója. Kifejtette, voltak olyan érintett települések, ahol az önkormányzatok önként jelezték, hogy segítenének a forráskiegészítésben, máshol pedig a Caritas munkatársai kértek támogatásnövelést, és egyelőre mindenhol nyitottak voltak az együttműködésre.
Márton András egy másik, párhuzamos megoldásként említette, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral is tárgyalnak, szeretnének az egészségügyi szolgáltatásokból „eladni”. Továbbá Sajgó Balázszsal, a Caritas lelki igazgatójával együtt nemsokára európai körútra indulnak külföldi forrásokat keresni, stabil partnereiknek már leveleket is küldtek.
Meghúzzák a nadrágszíjat
Egyelőre úgy próbálják tartani a lécet, hogy elnapolják a beruházásokat és az alapeszközcseréket, újracsoportosítják a meglévő forrásokat, magyarázta Márton András. Az igazgató szerint a gondozottak egyelőre még nem érezhették meg a drasztikus támogatáscsökkenést, és reméli, hogy nem is fogják, ugyanis rendelkeznek egy forgóalappal, hiszen az önkormányzatokkal leszerződött pénzösszegeket is rendszerint később kapják meg.
„Tevékenységünk során volt olyan esztendő, amikor drasztikusan leálltak az állami támogatások, akkor is körbejártuk Európát, és próbáltuk átvészelni a kétséges helyzetet” – idézte fel a korábbi nehéz időket Márton András. Rámutatott, jelenleg változik a rendszer, visszaszorítják a szubvenciókat, de egyelőre nem került más finanszírozási lehetőség, ennek ellenére az igazgató azt reméli, jövőre változni fog a helyzet. Úgy véli, sok minden van terítéken a szociálisszolgáltatás-finanszírozás terén, ám jó lenne, ha ebből több működne a gyakorlatban.
A Caritas igazgatója szerint ugyanis a finanszírozási standardok sem felelnek meg a valóságnak. „Az élethez kell igazítani a keretfeltételeket, hiszen az élet is a lehetőségekhez igazodik. Akkor cselekszünk helyesen, ha azzal, ami rendelkezésünkre áll, az életet szolgáljuk ki maximálisan, és nem a formákat. Mihelyt a forma nem szolgálja az életet, a formán kell módosítani, nem az életen” – fogalmazott Márton András.
Speciális sebkezelés táblagéppel
Speciális sebkezelésben részesülhetnek az otthon gondozottak a Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazatának és a Vodafone Románia Alapítvány közös projektjének köszönhetően – adta hírül keddi közleményében a szociális szervezet. A projekt révén a Caritas szociális szakápolói hozzájutnak az ápolásban szükséges anyagokhoz, kötszerekhez, ugyanakkor újításként táblagépeket, technikai eszközöket használnak a pontos diagnózis megállapítására és a gyógyulási folyamat követésére.
A 2015 augusztusában indult program keretében jelenleg 14 egészségügyi szakápoló, két sebszakértő speciálisan, a programnak kifejlesztett táblagépes applikáción keresztül követheti a kezelések eredményeit, a sebgyógyulás folyamatát. A krónikus, fekélyes sebektől szenvedő betegeket első ellátásuk alkalmával regisztrálják egy közösen használt rendszerbe, ezt követően pedig minden alkalommal bevezetik a kezelések során használt egészségügyi anyagokat, valamint fényképekkel dokumentálják a kezelt felület gyógyulásának folyamatát. Ugyanakkor az applikáció segítségével az ápolók megoszthatják egymással a kezelések alatt szerzett észrevételeiket, tapasztalataikat, derül ki a közleményből.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!