A programváltozásról való értesítés elemi udvariassági és jólneveltségi szabályai figyelmen kívül hagyásának felemlítésekor Katona Mihály teljesen kiesett a szerepébõl. „Tudom én, hogy maguk kihez tartoznak, kinek az érdekeit képviselik\" – jelentette ki ingerülten, s a maga részérõl ezzel befejezettnek tekintette a párbeszédet. Az egybegyûltekkel tervezett beszélgetés természetesen nem maradt el, kávé mellett latolgattuk a választási kampány gerjesztette kérdéseket. Sajnos hiányos szereposztásban, az RMDSZ kampánystábjának képviselõje, Sófalvi László, a szövetség udvarhelyszéki ügyvezetõ elnöke ugyanis nem jelent meg Korondon – mint kiderült, õ már elõzetesen értesült a rendezvény elmaradásáról. Parajdon viszont meleg és érdeklõdõ fogadtatásban volt részük a karaván meghívottjainak. A lap közelmúltjának bemutatása, illetve az elkövetkezõ tervek ismertetése után Sófalvi László és Szász Jenõ MPSZ-elnök, Tõkés László kampánystábjának küldöttje segítségével igyekeztünk választ keresni a Krónika által megfogalmazott „választunk vagy szavazunk?\" kérdésre. Sófalvi szerint az RMDSZ Brüsszel számára nehezen értelmezhetõ furcsa szervezet, s éppen ezért lenne fontos megfelelõ képviseletet biztosítani a megfogalmazása szerint ideológiamentes érdek-képviseleti szövetségnek. Parajdon is szóba került a közös listaállítást célzó tárgyalási folyamat sikertelensége, s abban mindkét fél egyetértett, hogy a november 25-i választások után a megbeszéléseknek folytatódniuk kell. A két érvrendszer közötti átjárhatóságról is pozitív módon vélekedtek a meghívottak, Szász Jenõ azonban leszögezte: csak akkor tartja ezt lehetségesnek, ha az RMDSZ felhagy a konkurens szervezetek színre lépésének folyamatos akadályozásával. Az MPSZ elnöke szerint a továbblépést szolgáló gesztus lenne, ha az RMDSZ visszaléptetné jelöltjeit Tõkés László javára. Bokor Sándor polgármester úgy fogalmazott: szíve szerint mindkét felet bejuttatná Brüsszelbe, egy közösséget vezetõ felelõs tisztségviselõként azonban jó lelkiismerettel csak annyit tud tenni, hogy lehetõséget nyújt mindkét fél kampányérveinek bemutatására. Szászrégenben nem annyira a politikai helyzet, hanem inkább az újság érdekelte a találkozóra eljött Krónika-olvasókat. Demeter József helyi református lelkész azt kérte a lap szerkesztõitõl, fordítsanak nagyobb hangsúlyt az aggasztó demográfiai helyzet tükrözésére. Elmondta, gyülekezetében évente ötven-hatvan temetésen végez szolgálatot, és idén még csak 13 gyermeket keresztelt. „Hiába hozunk létre egyetemet, ha nem lesz, aki egyetemre járjon\" – fogalmazott a tiszteletes, aki a szórványra való fokozottabb odafigyelést ajánlotta a Krónika figyelmébe. Mint elhangzott, a szászrégeni olvasók közösségépítõ feladatok ellátását is elvárják a Krónikától. Egy olyan biciklitúra megszervezését is javasolták, amelyen a krónikásokkal együtt karikázhatnának Szatmárnémetitõl Kézdivásárhelyig az érdeklõdõk.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.