Hirdetés

Kritikusan alacsony a vízállás a Körösök medencéjében, már éjszakai vízkorlátozásokat is elrendeltek

víz

Alacsony a vízállás a Körösökön. Képünk archív felvétel

Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága

Drasztikusan lecsökkent a folyók és tavak vízszintje Arad megyében, ahol egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz, a Fehér-Körös hozama a júliusi átlag tizedére esett, a feltóti víztározónak pedig csak alig egyharmada van tele. Bihar megyében is kritikus a helyzet, több településen vízkorlátozást vezettek be.

Pataky Lehel Zsolt

2026. július 22., 08:012026. július 22., 08:01

A tartós szárazság súlyos vízhiányt okoz Arad megyében: a Fehér-Körös vízhozama jelenleg mindössze a júliusi sokéves átlag 7 százaléka, a Tőz, a Fekete-Körös mellékfolyója teljesen kiszáradt, a feltóti (Tăuț) víztározó pedig csak 30 százalékon áll – derült ki a nagyváradi székhelyű Körösök Vízügyi Igazgatóság keddi jelentéséből.

Pásztor Sándor igazgató az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a Körösök vízgyűjtő területén mindenütt jelentős visszaesés tapasztalható, a hegyvidéki térségekben pedig „különösen súlyos” a helyzet. A kisebb vízfolyások 40 százaléka teljesen eltűnt, ami közvetlenül érinti a nagyobb folyók vízellátását is.

Hirdetés

A Fehér-Körös vízhozama kedden az Arad megyei Kisjenőnél 1 köbméter/másodperc volt, szemben a júliusi sokéves átlaggal, ami 14 köbméter/mp.

A rendkívül alacsony vízszint miatt:

  • akadozik a Malomárok vízellátása,
  • a halgazdaságok nem jutnak elegendő vízhez,
  • több mellékág és vízfolyás gyakorlatilag megszűnt.

Egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz

Arad megyében a Tőz teljesen kiszáradt, szinte „napra pontosan” egy évvel azután, hogy tavaly is teljesen elapadt Tőzmiske község területén. A tavaly július 25-i cikkünkben Pallagi Máté polgármester azt nyilatkozta a Krónikának, hogy „ez az első alkalom, hogy a Tőz teljes hosszában kiszáradt. Korábban előfordult, hogy egyes szakaszokon megszűnt a vízfolyás, de ilyen mértékű elapadásra még nem volt példa” – most megismétlődött a tavalyi helyzet, amire a helyiek sem emlékeznek.

korábban írtuk

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében
Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

A Tőz a Fekete-Körös baloldali mellékfolyója; Borosjenőtől északkeletre, a Béli-hegységben, Susányfalva fölött ered, majd Tamáshida alatt, Nagyzerénd és Bélzerénd közt torkollik a Fekete-Körösbe. A torkolatál kezdődik az egykori Ördög-árok, amely Ágyától déli irányba, a Fehér-Körös felé halad.

Tőzmiske (románul: Mișca) Aradtól mintegy 60 kilométerre északkeletre fekszik. Beosztott falvai Bélzerénd, Simonyifalva és Vadász. A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint 3689 lakosa van, amiből magyarnak 1213-an vallották magukat (245 személynek nem ismert azt etnikai hovatartozása), ez az ismert nemzetiségű lakosság 35 százaléka.

A feltóti tározó vízszintje csak 30 százalékos, holott ebben az időszakban legalább 50 százalékos töltöttség lenne indokolt Pásztor Sándor szerint. A vízhiányt tovább súlyosbítja, hogy júliusban eddig csak harmada hullott le annak a csapadékmennyiségnek, amely ebben a hónapban szokásos lenne (45 liter/m² helyett nagyjából 15 liter/m²).

A vízügyi igazgató szerint a térségben több mint 500 liter/m² csapadékhiány halmozódott fel – ez egy teljes év átlagos mennyiségének felel meg.

A talajvízszint a Körösök vízgyűjtő területén akár három méterrel is alacsonyabb a normálisnál. A szakember arra figyelmeztetett, hogy a következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért arra kérte a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.

Vízkorlátozások Bihar megyében

Pásztor Sándor a hónap elején a Krónikának azt jósolta, hogy ha nem javul a helyzet, fel kell készülni vízkorlátozásokra is. „A Körösök vízszintjei köbméterre átszámítva két és öt-hat köbméter per szekundum között van, miközben tíz köbméter felett kellene legyenek, ami azt jelenti, hogy a medernek 25-40 százalékában van víz. Kivétel az Ér, amely a teljes kiszáradás szélén áll, tehát az Éren már nem folyik víz, csak szakaszonként álldogálnak a tócsák” – nyilatkozta lapunknak a július 2-án megjelent cikkben Pásztor.

Magyarázata szerint előbb a mezőgazdasági, majd az ipari vízfelhasználást érinti a korlátozás, utána a lakossági vízfogyasztást, azt is csak éjjelente, hogy az önkormányzatok tudják feltölteni a tározókat. A Bihari Napló keddi beszámolója szerint a vízhiány miatt Bihar megyében Magyarremetén és Mézgeden (Meziad) 23 és reggel 7 óra között, Székelyhídon 23 és 5 óra között, Papfalva (Popești) községben pedig este fél 11 és reggel 5 óra között szünetel a vezetékes vízszolgáltatás.

korábban írtuk

Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt
Vízhasználati korlátozásokat vezethetnek be a Körösök vízgyűjtő területén, az Ér szinte teljesen kiszáradt

Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Az ivóvíz felhasználásának nappali korlátozása Pásztor szerint „különleges helyzet lenne”, amihez 2022-ben, az eddigi legkritikusabb évben nagyon közel álltak.

Idézet
Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de ha erre sor kerül, akkor a katasztrófavédelemmel közösen biztosítjuk az ivóvízellátást lajtoskocsikkal. Erre volt példa egyébként Bihar megyében. De nem szeretnék riogatni senkit. Sok függ attól, hogy a lakosság hogyan áll hozzá dolgokhoz” – mondta a Krónikának.

Jelentős károk a mezőgazdaságban

A szárazság komoly veszteségeket okozott a mezőgazdaságban. Az Arad megyei prefektúra hétfői jelentése szerint:

  • a búzaültetvények 30 százalékát (32 296 hektárt),
  • a repce 32 százalékát (13 487 hektárt),
  • az árpa 22 százalékát (4004 hektárt),
  • a sörárpa 18 százalékát (716 hektárt) sújtotta az aszály.

A gazdák szerint a terméskiesés több helyen kritikus, és a következő hetekben további károk várhatók, ha nem érkezik számottevő csapadék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben

Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe

Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe
2026. július 21., kedd

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
2026. július 21., kedd

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek

A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak.

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok

Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok
2026. július 21., kedd

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében

Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében
2026. július 21., kedd

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték

Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében

A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
2026. július 20., hétfő

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést

Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést
2026. július 19., vasárnap

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek

Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek
Hirdetés
Hirdetés