
Felépült a Nárcisz Látogatóközpont a Hargita megyei Oroszhegy melletti Nyúlád-tetőn, a létesítmény közösségi tevékenységek helyszínéül szolgál majd.
2015. november 06., 17:442015. november 06., 17:44
Az újonnan felépített csűr az oroszhegyi önkormányzat és a helyi közbirtokosság tulajdonában levő 5 hektáros területen található.
„A területet a nárciszok védelme érdekében vettük körbe kerítéssel az elmúlt években, hiszen a legeltetések miatt nehezen tudott szaporodni a gyönyörű növény. A módszer hatásosnak bizonyult, hiszen azóta kezdtek megjelenni a virágok” – avatott be az előzményekbe Bálint Imre Elemér oroszhegyi polgármester. Hozzátette, a látogatóközpont felépítése – amelyhez több mint 300 ezer lejre volt szükség –, az Európai Unió LEADER programján keresztül valósulhatott meg.
Színpad a látogatóközpontban
A községi elöljáró elmondta, a kétemeletes épület teljes egészében fából készült, több, elszállásolásra alkalmas szobája is van, nagyjából száz férőhelyes. Az uniós projektbe húsz felfújható matrac megvásárlását foglalták bele, de ennél jóval több elfér a közösségi házban. Az alsó szinten egy 87 négyzetméteres színpad található, amely 110 négyzetméteresre bővíthető a bejárati tolóajtók elhúzásával. Azért, hogy színvonalas előadásokat lehessen tartani, két öltözőhelyiséget is kialakítottak. A látogatóközpont udvarán vécét, fásszínt, valamint mosdót is építettek.
Egyelőre ki kell hordani a helyszíni gyűjtőtartályokba a vizet, azonban hosszú távon más megoldáson is gondolkodik a polgármester. Az áramot nagy teljesítményű generátor fogja biztosítani, a fűtést egy földszinti csempekályhával oldják meg, ezen kívül tíz-tizenkét villanymelegítőt is elhelyeznek a szobákban. Bálint Imre Elemér rámutatott, nem luxusvillát szerettek volna építeni, csak a minimális szükségleteket biztosítják, ezzel is kalandosabbá téve a majdani látogatók kirándulását. Hozzátette, jelenleg az utolsó simításokat végzik a látogatóközpontnál, már ezen a héten átveszi az épületet az oroszhegyi önkormányzat.
Erdei iskolák, alkotótáborok
Elsősorban erdei iskolát, tematikus táborokat szeretnének szervezni a közösségi házban, olyan rendezvényeket, amelyek segítségével a természeti kincseket, például a gyógy- és védett növényeket lehet bemutatni. Ezenkívül különböző alkotótáborok kapnának helyet a házban, valamint színpadi előadók is igénybe vehetnék gyakorlási céllal. A fesztiválokat, illetve nagyobb rendezvényeket már régóta a Nyúlád-tetőn tartja az önkormányzat, hiszen így a velük járó zaj nem zavarja a település lakóit, továbbá nincsenek parkolási gondok sem. Most azonban fedett helyen léphetnének fel az előadók, akiket el is lehet majd szállásolni az új épületben – magyarázta Bálint Imre Elemér.
Az elöljáró elmondta, a tematikus táborokat illetően már egyeztetett a cserkészekkel, valamint az erdélyi barantaegyesülettel is, akik minden évben Oroszhegy közelében, a természetben töltenek egy hetet, és mindkét szervezet örömmel fogadta a közösségi ház felépítésének hírét. A környékhez kapcsolódó mondákat és legendákat a tervek szerint a Székelyföldi Legendárium csapata fogja bemutatni, akik a helyszínekre is elkalauzolhatják az érdeklődőket. Az elöljáró leszögezte, a háznak a közösségi tevékenységek színterévé kell válnia, ezért a környékbeli iskolák pedagógusait arra buzdítja, csapatépítési céllal vigyék el oda a diákokat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!