Hirdetés

Közös kulturális programok Aradon és Pécsett

Az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház március 5-i pécsi vendégszereplésével veszi kezdetét Pécs és testvérvárosa, Arad idei közös kulturális programsorozata – hangzott el a baranyai megyeszékhelyen hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

Krónika

2016. február 29., 16:082016. február 29., 16:08

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az erről szóló megállapodás aláírását megelőzően példásnak nevezte a két város együttműködését, amely immár évek óta sikeres – írja az MTI.

Mint hangsúlyozta, a közös programok céljai között szerepel az ott élő szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzése. Hozzátette: a korábbi években megszokott színes és sokrétű eseménysorozatot sikerült megalkotni idén is. Páva Zsolt kiemelte, hogy Pécs február elején – elsősorban a Nyugat-Balkán országainak irányába – meghirdetett kulturális déli nyitás stratégiájába be kívánják vonni Nyugat-Erdélyt és a partiumi területeket is.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere kifejtette, hogy a közös programok az aradi klasszikus színház pécsi vendégszereplésével indulnak: a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) deszkáin Ioan Slavici Még közel hozzád című előadását láthatja a közönség március 5-én. Hozzáfűzte, hogy a PNSZ ősszel érkezik vendégszereplésre Aradra.

Április 8-án a partiumi város fotóművészeinek alkotásaiból nyílik kiállítás Pécsett. Augusztus 18-án az Aradi Napok keretében tartják Pécs napját, a rendezvénysorozat ideje alatt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának húszéves jubileuma alkalmából kiállítás is nyílik. Szeptember 19-én a baranyai megyeszékhely romániai testvérvárosa lesz a Pécsi Napok főszereplője – számolt be a részletekről Bognár Levente.

A megállapodás keretében a két város múzeumai Oroszföldön meggyötörve – Málenkij robot 70 címmel rendeznek időszaki kiállítást Aradon. A tárlat anyagából kiadvány is készül. A két város általános és középiskoláinak diákjai közös tanulmányi kirándulásokon és művészeti versenyeken vesznek majd részt a megállapodás értelmében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
Hirdetés