
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
A rendőrség szerint egy közismert feltaláló okozta a csütörtök esti szászrégeni lakástüzet. A férfi előbb megölte a feleségét, és a tűzzel kísérelte meg eltüntetni a gyilkosság nyomait.
2018. április 13., 12:372018. április 13., 12:37
2018. április 13., 12:412018. április 13., 12:41
A tűzben az asszony édesanyja is megsérült, kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét, pénteken ő is meghalt.
Az Agerpres hírügynökség közölte, a nyomozó hatóságok szerint a férfi csütörtök este erőszakkal behatolt a tömbházlakásba, amelyben volt felesége és annak mozgásképtelen édesanyja élt, több késszúrással végzett egykori élettársával, majd mindkét nőre benzint öntött és felgyújtotta őket. Ugyanazon források szerint tettének indítéka, hogy az asszony benyújtotta a válókeresetet, és csütörtökön mondták ki a válást.
A volt feleségre holtan találtak rá a tűzoltók a lángoló lakásban, a nő édesanyját pedig súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Gheorghe Costea, a Maros megyei törvényszéki ügyészség sajtószóvivője pénteken azt nyilatkozta, hogy utóbbi is belehalt a sérülésekbe. Esetében nem erősítették meg, hogy késszúrás nyomait találták volna rajta.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
szóljon hozzá!