
Közfürdő építését tervezi Sepsiszentgyörgyön, a romák által lakott Őrkő negyedben a helyi önkormányzat, amely idén több, a helyi közösség felzárkóztatását célzó projektre is készül – tudtuk meg Tischler Ferenc alpolgármestertől.
2016. április 05., 12:102016. április 05., 12:10
2016. április 05., 13:152016. április 05., 13:15
A tisztálkodásra és ruhamosásra is lehetőséget biztosító közfürdőt a Néri Szent Fülöp Általános Iskola melletti multifunkcionális központ mellé építenék. A létesítményt elsősorban a különböző integrációs projektekben részt vevő asszonyok és gyermekek használhatnák, de a szolgáltatást az Őrkő valamennyi lakója igénybe veheti majd. Egyelőre készül a szükséges dokumentáció, a beruházásra pedig a központi fejlesztési régió jóváhagyását is meg kell szerezniük, a multifunkcionális központ ugyanis pályázati pénzből épült, ezért minden módosításhoz engedély szükséges.
Tischler Ferenc arról is beszámolt: még ebben az évben lebontják az őrkői betonfalat, amely hosszában választja ketté a Váradi József utca felső szakaszát – a romák otthonait és a tömbházakat. A fal felső felének egy részét egyébként már apránként elbontották a romák. Az önkormányzat által tavaly elfogadott területrendezési terv szerint egyrészt leaszfaltozzák az utca felső részét, ezzel párhuzamosan pedig eltávolítják a nyolcvanas években épült mintegy 200 méter hosszú betonfalat.
Az alpolgármester rámutatott: a két méter magas fal helyére egyméteres élő sövényt ültetnek, amellyel elválasztják a gyalogos és az autós forgalmat. Az Őrkő negyed roma lakói már évek óta kérik a fal lebontását, amely meglátásuk szerint a diszkrimináció jelképe. Tavaly az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt kapcsán az Active Watch civil szervezet rótta fel Sepsiszentgyörgynek a választófal meglétét.
Tischler emlékeztetett: év elején önkormányzati és civil összefogással indították be az Őrkőn a Ringató – Biztos kezdet gyerekházat, ahol a három év alatti gyerekek és édesanyjuk számára szerveznek foglalkozásokat, abban bízva, hogy ezzel is csökkenteni tudják később az iskolaelhagyást. Az elmúlt másfél hónap alatt naponta átlagosan 14 mama, illetve baba vett részt a gyerekház foglalkozásain.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!