2011. december 15., 08:162011. december 15., 08:16
„A beszélgetések alkalmával szeretnénk egyrészt tudományosan megközelíteni a felvetett témákat, másrészt célunk egy mindenki számára érthető diskurzusmodell érvényesítése. Erdély számos jól felkészült fiatal kutatóval büszkélkedhet, a közvéleménynek azonban nincs tudomása erről” – fogalmazott Székely István politológus, a Jakabffy Elemér Alapítvány igazgatója a szervezet és a Sapientia EMTE Jogtudományok és európai tanulmányok Tanszéke által közösen megrendezett, Beszélgessünk politikáról.
Közérthetően című esemény megnyitóján. Tonk Márton, az intézmény kolozsvári karának dékánja ugyanakkor hangsúlyozta: a klubbeszélgetéseken a társadalomtudományok képviselőinek azon részét szeretnék megszólaltatni, akik a fiatal generációt képviselik. „Az utóbbi években sajnos kialakult az a tendencia, hogy mindenkinek tartoznia kell valamely politikai szervezethez, aki pedig érdekmentesen, pusztán kutatói indíttatásból kezdeményez, gyanússá válik. A rendezvénysorozat tulajdonképpen a lehetetlennel való próbálkozás – szeretnénk ugyanis a holdudvarokban kevésbé jelen lévő szakembereket megszólaltatni” – fejtette ki Tonk Márton.
Az első, Toró Tibor által moderált kerekasztal-beszélgetésen – amelynek meghívottai voltak Székely István Gergő politológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Zsigmond Csilla szociológus, a Sapientia EMTE csíkszeredai oktatója, valamint a már említett Székely István politológus – a romániai választási törvény lehetséges átalakulásáról esett szó. Amint Székely István hangsúlyozta, az RMDSZ három alapelvet tekint elsődlegesnek: az arányosság elvét, az alternatív választási küszöb megmaradását, valamint hogy a parlament nagysága ne csökkenjen. Székely István Gergő szerint ugyanakkor a választások összevonása miatt a kisebb pártok fognak még inkább háttérbe szorulni, a pártrendszer így helyi szinten is koncentrálódni fog a három nagy szervezet irányába.
„Az összevonás az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is súlyosan érintette, hiszen így nem maradt esélye arra, hogy a helyhatósági választásokon elért eredmények mentén egyeztethessen, formai együttműködést kezdeményezzen” – magyarázta a politológus. A Jakabffy Elemér Alapítvány igazgatója ezzel szemben úgy vélte, a választások féléves kitolása segítséget jelent az EMNP-nek pártépítési tevékenységében. A szakemberek egyébként egyetértettek abban, hogy a néppárt azon javaslata, hogy a parlamenti mandátumok esetében érvényesüljön az etnikai arányosság elve, kivitelezhetetlen.
„A javaslat a politikai pluralizmus nevében fogalmazódott meg, ennek azonban éppen az lenne a lényege, hogy az erdélyi magyar pártok a román szervezetekkel mérkőzzenek meg” – vélekedett Székely István.
A rendezvénysorozat második estjére várhatóan január 17-én kerül majd sor, a klub hamarosan beindított Facebook-oldalán pedig bárki javasolhat témákat.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.