
A közpénzek elköltését nyilvántartó, bárki számára elérhető online adatbázist szeretne létrehozni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete, de az 544-es törvény alapján tizenhét önkormányzat felé megfogalmazott kérvényüket nyolc polgármesteri hivatal válasz nélkül hagyta, nyolc kitérő választ adott, érdemleges reagálást csupán a margittaitól kaptak.
2015. október 08., 19:442015. október 08., 19:44
„Az egyik kérvényben az alkalmazottaik névsorát és beosztását kértük, természetesen a bérezésre és egyebekre vonatkozó személyes adatok nélkül, a másikban pedig a 2012. június óta megkötött önkormányzati szerződések listáját kértük ki. Azt, hogy milyen munkálatokra, kivel és mennyiért kötöttek megállapodásokat az adófizetők pénzén” – magyarázta csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István (képünkön).
Az EMNP Bihar megyei vezetője rámutatott, hogy bár ezek közérdekű információk, mégsem kezelik nyilvánosan. A válaszadók közül hatan ugyanazzal a szöveggel hárították el a kérést, éspedig azzal, hogy az adatok megtalálhatóak a hivatal honlapján és a közbeszerzési eljárások országos rendszerében.
Csakhogy a politikus tapasztalatai szerint a projektek többségét gyakran kisebb részekre tagolják, megkerülve ezáltal a közbeszerzési eljárást, és közvetlen tárgyalás révén kötnek megállapodásokat.
A hivatalok holnapjai is gyakorta hiányosak és nincsenek aktualizálva, mondta. Noha a közigazgatási törvény szerint kötelesek lennének a tanácsi határozatokat publikálni, ez legtöbbször nem történik meg. Hegyközcsatárban például 2012 óta próbálják elérni, hogy legalább az ülések időpontját hirdessék ki írásban és megfelelő időben – ahogyan azt a jogszabály is előírja, de az RMDSZ-vezetésű polgármesteri hivatalnál másodjára sem tettek eleget ebbéli jelzésüknek, míg a prefektúrán emelt panaszukat Delorean Gyula alprefektus vizsgálta ki, elutasítván azt. Ezt azzal indokolták, hogy a panaszt nem helyi tanácsos emelte, és nem csatoltak hozzá bizonyítékot a szabálytalanságra.
„Legalább annyit elértünk, hogy azóta írásban is meghirdetik az üléseiket” – tette hozzá Csomortányi. Ugyanakkor szégyenteljesnek nevezte, hogy a többségében magyar vezetésű önkormányzatokban az EMNP-s tanácsosok egyetlen javaslatát sem fogadták el, és a legtöbb helyen nem élnek az anyanyelv-használati jogokkal.
A néppárti vezető leszögezte, hogy a napokban másodjára is kérvényezni fogják a már említett adatokat, és ha ezúttal sem járnak sikerrel, akkor a kormányhivatalnál emelnek panaszt, és szükség esetén a bírósághoz fordulnak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!