
Fotó: Pál Árpád
Sokat segíthetnek a középiskolásoknak a pályaválasztásban a pszichológusok és a szociálpedagógusok, akik tanácsadás keretében önismeret által vezetik rá a fiatalokat arra, hogy mire vágynak, milyen elképzelésük van saját jövőjükkel kapcsolatban, így olyan életpályát választhatnak, amely felnőttkorukban örömet és sikerélményt szerez.
2017. március 27., 16:402017. március 27., 16:40
A nagy- és kiscsoportos beszélgetések az önismeret mellett információval szolgálnak a végzősök számára, segítenek eligazodni az egyetemek és szakmák között, illetve a munkaerőpiac helyzetéről is képet adnak – tudtuk meg Szalay Zsuzsanna pszichológustól, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanácsadójától.
A foglalkozásokon a hobbiktól kezdve sokszor a gyerekkori élményekig, kedvenc játékokig visszamennek ahhoz, hogy a vágyakat feltárják: ezekből az egyéni szükségletekre lehet következtetni. Fontos, hogy a diák tudatosan elgondolkozzon azon, hol látja magát öt–tíz év múlva. A szakember szerint a gimnazistákat az osztálytársak, barátok, egyetemisták befolyásolják pályaválasztáskor, ugyanakkor a tanárok visszajelzései hasznosabbak, mint a kapott jegyek. Nem ritka, hogy a végzőst illúziók vezetik, fogalma sincs a karrierlépcsőkről: úgy gondolja, hogy átveszi az apa cégét, és ezzel minden elrendeződött. Sokan nem fogalmaznak meg konkrét életcélokat, csak annyit tudnak, hogy főnökök vagy híres emberek szeretnének lenni: a tanácsadó feladata ezeket lebontani, tisztázni, hogy ezt a vágyát milyen területen tudná megélni. A szakember tapasztalata szerint a záróvizsgáig diákjainak mintegy kilencven százaléka tisztába kerül önmagával és az úttal, amelyet követni fog.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium célja, hogy a diákok minél jobb egyetemeken tanuljanak tovább. Az egyik pedagógus szerint a végzősök többsége a hagyományos szakmák iránt érdeklődik, orvos, gyógyszerész, mérnök, tanár szeretne lenni. Az oktató úgy látja: az utóbbi években a reál osztályokból többen tanultak tovább, a humán szakosok közül sokan abbahagyták tanulmányaikat. A pedagógus azt is észrevette, hogy azokban a családokban, ahol a fiatal nem talál beszélgetőpartnert, illetve ő maga szétszórt, jellemzően az utolsó percben dönti el, hogyan tovább.
A Hargita megyei tanfelügyelőség nem méri az iskolai karrier-tanácsadás hatékonyságát, de 2010 óta követik a végzettek további tevékenységét. Ez abban is segít, hogy eldöntsék, milyen osztályokat indítsanak, mely szakok elvégzése járul hozzá a munkaerőpiacon való boldoguláshoz – nyilatkozta Bartolf Hedvig tanfelügyelő. „Sokan olyan egyetemet választanak, amely biztonságot nyújt. A trendek évente változnak, azonban úgy tűnik, a jog iránt az utóbbi időben csökkent az érdeklődés” – fejtette ki. Lényeges szempont a család anyagi helyzete is, az utóbbi időben így megnőtt a kereslet a Sapientia csíkszeredai kara iránt.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.