Hirdetés

Közepesként értékelik a tanfelügyelőségek a nyolcadikosok záróvizsgajegyeit

Nem volt tétje a diákok számára a záróvizsgának, ezért teljesítettek gyengén a megmérettetésen – vélik a pedagógusok. A nyolcadikat végzettek ugyanis abban az esetben is beiratkozhatnak gimnáziumba, ha megbuktak az országosan egységes felmérőn, bár az eredmény, akárcsak az 5–8. osztályos átlag, beszámított a felvételi jegybe. A legtöbb vizsgázónak a matematika okozott gondot, Kovászna megyében is e tantárgyból teljesítettek a leggyengébben a nyolcadikos diákok. Farkas István tanfelügyelő a Krónikának elmondta, a fellebbezések után mindössze négy jegy változott, a hatost hetesre javították.

Bíró Blanka

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

Forró Gyöngyvér

Babos Krisztina

2011. június 28., 07:062011. június 28., 07:06

Az országosan egységes felmérőn a háromszéki diákok román nyelv és irodalomból jobban teljesítettek, mint tavaly: idén a beiratkozott 2038 tanuló 79,1 százaléka ért el átmenő jegyet románból, míg tavaly 78 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. A háromszéki nyolcadikosok magyar nyelv és irodalomból is javítottak, idén 96,7 százalék kapott 5-ösnél jobb jegyet a dolgozatára, míg tavaly ez az arány 93,8 százalékos volt. Matematikából azonban a vizsgázók 31,6 százaléka megbukott, 68,4 százalék kapta meg az átmenő jegyet, míg tavaly 76,1 százalék. Románból mindössze négyen, magyarból tizennégyen, míg számtanból tizenhatan kaptak tízest. A vidéki iskolákban mindössze néhány százalékponttal gyengébbek az eredmények, mint városon. Az előző években leginkább román nyelvből volt nagyobb az eltérés a városi és a vidéki tanulók teljesítménye között, amit akkor azzal magyaráztak, hogy a kompakt magyar közösségben élő vidéki gyerekek csak az iskolában, román órán hallják az állam nyelvét. A különbség csökkent, a vidéki gyerekek felzárkóztak városi társaikhoz. A tanárok szerint az idei tételek nem voltak különösebben nehezek, a diákok azért teljesítettek gyengébben, mert számukra nincs tétje a felmérőnek.

Visszajelzés a diákoknak

Hargita megyében jó közepes eredmények születettek – mondta lapunknak Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő. A 3229 vizsgázó 84,31 százaléka megkapta az átmenő jegyet. Románból 70,16 százalék ment át a vizsgán, magyarból 97,25, míg matematikából 67,61 százalék vizsgázott sikeresen. Egyetlen diák kapott mindhárom tantárgyból tízest. A főtanfelügyelő elmondta, a diákok visszajelzései alapján itt is a matematika vizsga volt nehezebb, ezzel szemben magyarból igencsak könynyű volt a tétel. „Ennek a vizsgának nem volt tétje, mindenkinek van helye a gimnáziumban. Esetleg nem oda jutnak be, ahová szerettek volna. Ez a vizsga tulajdonképpen visszajelzés a tudásukról” – jelentette ki Ferencz S. Alpár. A főtanfelügyelő hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekeket sem szüleik, sem tanáraik ne ringassák illúziókba, legyenek tisztában a képességeikkel és tudásukkal. „Minden iskolában lehet tanulni, sőt sok olyan tanintézetben, amely nem számít elitnek, érdekes tevékenységek zajlanak” – mutatott rá a főtanfelügyelő. A Krónika megkeresésére egy neve elhallgatását kérő romántanárnő elmondta, a gyerekeknek az első látásra kapott szöveg okozott gondot, hiszen ha nem értették, nem tudták megoldani a kapcsolódó feladatokat sem. „A matematikával szemben, ahol konkrét feladatsorokat végezhetnek el, mi csak típusgyakorlatokat végeztünk, nem lehetett tudni, milyen szöveget kapnak” – mesélte a tanárnő. Hozzátette, a gyerekek egy része könnyűnek ítélte a megmérettetést, míg mások nehéznek tartották – eszerint alakultak az eredmények is.

Szokják a megmérettetést

Szatmár megyében is a matematika okozott fejtörést a vizsgázóknak, a mintegy 4150 vizsgázó közül 1130 ebből a tárgyból nem kapta meg az átmenő jegyet. Összesen 1860-nak nem sikerült elérni az ötös osztályzatot, 680-an román nyelv és irodalomból, 77-en anyanyelvből buktak meg. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint a matematika eredményt 45-en óvták meg, akik közül 17-nek emeltek, egynek pedig csökkentettek a jegyén, románból 93-an kérték a dolgozat felülvizsgálatát, közülük 14-nek emeltek, 5-en viszont alacsonyabb osztályzatot kaptak, míg magyar nyelv és irodalomból egy diák óvott, akinek emeltek a jegyén. Kónya a Krónikának elmondta: összességében elégedett az eredményekkel. A matematika vizsga eléggé nehéz volt, ami meg is látszott a jegyeken, a magyar és a román pedig sok volt – csak a feladat kitett egy sűrűn gépelt oldalt, és amelyik gyereknek nem elég jó az olvasási készsége, annak gondjai akadtak a feladattal. A főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: a tanügyi rendszer kidolgozói azt tűzték ki célul, hogy minél több hátrányos helyzetű diákot meg tudjanak tartani az iskolákban legalább a nyolcadik osztály végéig. Hozzátette: a vizsga lényege, hogy a gyerekek szokjanak hozzá a megmérettetésekhez, és felnőttként ne mondhassák azt, hogy „bezzeg, ha annak idején megszorítottak volna, most nem itt tartanék”.

Közepes eredmények

Kolozs megyében a magyar anyanyelvű nyolcadikosok eredménye nagy vonalakban azonos a tavalyival, mintegy 85 százalékuk ért el 5-ösnél jobb eredményt – tudtuk meg Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől. A megyében 5787 diák vizsgázott, közülük mintegy hétszáz magyar nemzetiségű. Hatan értek el tízes átlagot, míg 24-en ötös alatt teljesítettek. Péter Tünde szerint ők sem számítanak bukottnak, tovább tanulhatnak gimnáziumban, ugyanis a következő tanévtől tíz osztály elvégzése kötelező.
Bihar megyében szintén átlagosnak mondhatók az eredmények, itt 1220 magyar nyolcadikos vizsgázott, a végzősök összesen 6300-an voltak – tudtuk meg Kéry Hajnal megyei főtanfelügyelő-helyettestől. A pedagógus szerint amíg az összesítések minden iskolából meg nem érkeznek, nem lehet megítélni, melyik volt a legtöbb gondot okozó tantárgy, de eddigi meglátása szerint átlagosnak mondhatók az eredmények. A beérkezett 275 óvás nyomán 95 diák jegye változott, ebből 89 pozitív irányba, és 25 dolgozat esetében az óvás után kapott jegy több mint egy ponttal meghaladja az eredetileg kapottat.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés