Hirdetés

Közel hozni a középiskolásokhoz a Bibliát: országos vetélkedőket is szervez az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület

Az IKE az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségeként 15 egyházmegyében mintegy 2000 tagot számlál •  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Az IKE az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségeként 15 egyházmegyében mintegy 2000 tagot számlál

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Országos vetélkedőket, zenei fesztivált, táborokat is szervez erdélyi fiatalok számára az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), amelynek ügyvezető igazgatóját, Apetroae Lucast kérdeztük a november elején Kolozsváron tartott vetélkedőről. Az Erdély-szerte 2000 fiatal tagságával működő IKE, valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar közös szervezésében megvalósult megmérettetésnek kettős a célja: egyrészt az IKÉ-t, másrészt a kart népszerűsítik a középiskolás diákok körében. Ugyanakkor a verseny első három helyezettje felvételt nyer a karra.

Kiss Judit

2023. november 18., 18:592023. november 18., 18:59

Számos pozitív hozadéka van az Országos Bibliaismereti Vetélkedőnek, amelyet középiskolások számára szervez közösen az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar – mondta el a Krónika megkeresésére az idén november elején Kolozsváron tartott megmérettetés kapcsán Apetroae Lucas egyetemi hallgató, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) ügyvezető igazgatója. Kiemelte, immár több éve együttműködik az IKE a tanárképző karral az országos vetélkedő szervezése kapcsán.

Kolozsváron tartották november elején az Országos Bibliaismereti Vetélkedőt középiskolások számára •  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Kolozsváron tartották november elején az Országos Bibliaismereti Vetélkedőt középiskolások számára

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Idézet
Úgy látjuk, azért van szükség erre a rendezvényre, mert így közelebb tudják hozni a középiskolásokhoz a Bibliát, szövegét, történeteit, amelyeket kreatív feladatokhoz kapcsolnak immár több mint tíz éve”

– fejtette ki az ügyvezető.

Hirdetés
•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Az IKE, amely az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége, 15 egyházmegye ifjúsági csoportjait foglalja magában, ezek a csoportok saját vezetőséggel rendelkeznek. Apetroae Lucas kérdésünkre azt is elmondta, hogy régebben egyházmegyei szinten szervezték ezeket az országos vetélkedőket, a jelentkezők pedig továbbjutottak az egyházkerületi szakaszra.

•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

„Az utóbbi években az egyházkerületi szakaszra a gyülekezeti lelkészeken keresztül jelentkeznek a középiskolások, és a lelkészek a felkészítők. Idén tizenegy, kétfős csapat versenyzett egész Erdélyből, többek közt Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról. A már konfirmált korosztályt szólítjuk meg a megmérettetéssel” – mutatott rá az ügyvezető. Hozzátette:

főként 11. és 12. osztályosoknak szokták ajánlani a részvételt, mert a Református Tanárképző és Zeneművészeti Karral való együttműködésnek köszönhetően a verseny első három helyezettje felvételt nyer a valláspedagógia szakra.

„Az országos vetélkedőnek tulajdonképpen kettős a célja, egyrészt népszerűsítjük az IKÉ-t a középiskolások körében, másrészt a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kart is” – mondta az ügyvezető elnök. A vetélkedő egyik feladatsora például az volt, hogy ki mit mondott: bibliai idézetekről kellett felismerni, hogy ki mondta. Ilyen idézetek szerepeltek a feladatban: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem”, vagy „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”.

Apetroae Lucas, az ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) ügyvezető igazgatója •  Fotó: Serar Szabolcs Galéria

Apetroae Lucas, az ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) ügyvezető igazgatója

Fotó: Serar Szabolcs

Több választási lehetőséges kérdéseket is kaptak a diákok, például ilyeneket: hogyan szabadultak ki az apostolok a börtönből, hol ült a sánta, amikor találkozott Péterrel és Jánossal, kit választottak az apostolok Júdás helyére vagy hogy mennyire van messze Jeruzsálem és az Olajfák hegye egymástól az Apostolok Cselekedetei szerint.

•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Az IKE ügyvezetője kérdésünkre arról is beszélt az egyházkerületi szinten működő ifjúsági szervezet kapcsán, hogy a 15 egyházmegyéhez 500 gyülekezet tartozik, az ifjúsági szervezetnek körülbelül kétezer fiatal a tagja.

Apetroae Lucas arra is kitért, hogy szintén megmozgatja Erdély-szerte a fiatalokat a Várom az Urat! Elnevezésű adventi keresztyén zenefesztivál, amelyet minden évben négy helyszínen hoznak tető alá decemberben.

Idén Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen tartják. A fesztivállal kapcsolatos részleteket a Várom az Urat! Facebook-oldalán találhatják meg az érdeklődők.

Az ügyvezető rámutatott, másik, Erdély-szerte nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényük a Válts irányt! IKE Fesztivál, amelyet kétévente szerveznek meg: a találkozó programlehetőségek színes választékát kínálja, az áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, imasarok, koncertek mellett számtalan sportversenyre, ügyességi vagy szellemi játékra, kézművességi foglalkozásokra, filmklubra és sok minden másra számíthatnak a résztvevők. A következő fesztivált 2024 augusztusában tartják, és egész Erdélyből várnak ifjúsági csoportokat.

•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

Amint az IKE honlapján olvasható,

a nemzetközi ifjúsági mozgalom több mint 120 országban működik és közel 45 millió tagja van. Az Erdélyi IKE 1921 februárjában pár lelkes fiatal kezdeményezésére alakult meg Kolozsváron.

•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

A kommunista rendszer idejében azonban, mint több más vallásos szervezetét, az IKE működését is betiltották. Az 1989-es forradalom évében tevékenysége újraindult, 1993-ban pedig az illyefalvi közgyűlés elfogadta az Alapszabályzatot. 1994-től hivatalosan bejegyzik, Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület név alatt működött tovább, felvállalva a református egyház ifjúsági munkáját. 2015-ben struktúraváltás következett, az IKE az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségévé alakult, magába foglalva 15 egyházmegye ifjúsági csoportjait, amelyek saját vezetőséggel rendelkeznek. Az IKE tevékenysége igen sokszínű, így egyaránt helyet kap a bibliatanulmányozás, közösségépítő és -fejlesztő programok, missziós tevékenységek, sport, zenei rendezvények. Az IKE ökumenikus közösség, a programok mindenki számára nyitottak.

•  Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE)/Facebook

korábban írtuk

A keresztyén oktatás ügyéért össze kell fogni – Nagy Tibor Sándor lelkipásztor a  Református Pedagógiai Intézet munkájáról
A keresztyén oktatás ügyéért össze kell fogni – Nagy Tibor Sándor lelkipásztor a Református Pedagógiai Intézet munkájáról

A Református Pedagógiai Intézet fő célja, hogy a református oktatást elősegítse. Eszközöket, képzéseket és találkozókat, szakmai fejlődéshez szükséges hátteret biztosít – mondja Nagy Tibor Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi referense.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés