Kötelezővé tenné az előkészítő osztályt az oktatási minisztérium, jövő tanévtől egyetlen gyerek sem mehet úgy első osztályba, hogy nem végezte el előtte a nulladikat.
2016. január 19., 11:422016. január 19., 11:42
„Ezután csak azokat a gyerekeket lehet első osztályba íratni, akik kijárták az előkészítő osztályt” – nyilatkozta Adrian Curaj oktatási miniszter, aki szerint már a következő tanévtől megszüntetnek minden eddigi kivételt. Eddig ugyanis azokat a gyerekeket, akik a beíratás évében augusztus 31-éig betöltötték a hetedik életévüket, nem volt kötelező előkészítő osztályba íratni, egyenesen első osztályba mehettek.
A következő tanévtől ez a lehetőség megszűnik. Az előkészítő osztályokba való beíratás február 29. és március 18. között zajlik majd. A minisztérium egyébként 2012-ben vezette be az óvodából az elemi iskolába való átmenetet biztosító előkészítő vagy más néven nulladik osztályt. Daniel Funeriu akkori tárcavezető azzal indokolta az intézkedést, hogy Európában Romániában él az iskoláskorba lépés előtt álló legidősebb populáció, és az a szándékuk, hogy a többi országhoz hasonlóan hamarabb, már hatéves korban bevonják a kötelező iskolai oktatásba a gyerekeket.
Az előkészítősök oktatása speciálisan berendezett tantermekben folyik, itt a gyerek játszva tanulhat, és nem osztályozzák a tevékenységét. Az előkészítő osztály bevezetése sikeresnek bizonyult, mind a szülők, mind a pedagógusok jónak értékelték az újítást, úgy vélve, ez elősegíti az óvodához szokott gyerekeknek az iskolába való beilleszkedését.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!