2011. március 11., 09:422011. március 11., 09:42
Az összegből egyebek mellett modern szűréstechnológiát vezetnek be a Tábor negyedben található tisztítónál, amelynek hozadékaként a lakók még jobb minőségű ivóvizet fogyaszthatnak. Bunta Levente polgármester történelmi jelentőségű pillanatként értékelte a szerződés megkötését, hisz mint mondta, a város víztisztító állomása a 70-es években épült, ami mostanra igencsak elavult technológiával működik.
A 2,7 millió eurós beruházás költségeit az Aqua Nova állja, a kivitelezés jogát három tagból álló konzorcium nyerte el: a kolozsvári Enviro Qualiti, az Ing Service Kft. és az Elektromatic Sistem. A munkálat, amely a teljes rendszer felújítását, automatizálását és egy akkreditált laboratórium elkészítését magában foglalja, több mint egy évet fog tartani, ebből hét hónap a kivitelezési idő, hat hónap pedig próbaidő lesz. Bunta Levente szerint a beruházás révén szinte egy teljesen új víztisztító állomása lesz Székelyudvarhelynek.
A munkáltatókat végzők eközben biztosították a város lakóit arról, hogy a beruházás ideje alatt nem lesz fennakadás a vízellátásban, és amellett hogy az új rendszer költségkímélő is lesz, az EU-s elvárásoknak megfelelő ivóvíz kerül majd a fogyasztók poharába. A munkálatok néhány napon belül elkezdődnek, s várhatóan még idén a város szennyvíztelepének modernizálását is elkezdik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).