
Felújítják és átépítik a sepsiszentgyörgyi kórház régi épületét, a tatarozás és korszerűsítés technikai-gazdasági dokumentációját már megszavazta a Kovászna megyei önkormányzat, amely egyúttal ötmillió lejes támogatást hagyott jóvá az egészségügyi intézménynek.
2015. november 17., 15:052015. november 17., 15:05
A munkálatok keretében az elektromos hálózatot, valamint a fűtés- és tűzvédelmi rendszert is korszerűsítik. A sepsiszentgyörgyi kórház régi épületét 1915-ben húzták fel, azóta nem végeztek felújítási munkálatokat az ingatlanban, így a hálózatok, berendezések is elavultak, és a termek beosztása sem felel meg a jelenlegi elvárásoknak.
A megyei tanács által tárgyalt dokumentum szerint az épület tűzvédelmi rendszere is hiányos, nincsenek füstjelzők, vészkijáratjelzők, sőt a meglévő vészkijáratok nem elég nagyok ahhoz, hogy hordágyas betegeket ki lehessen menekíteni a kórházból.
András-Nagy Róbert, az egészségügyi intézmény igazgatója kifejtette: az átépítés során saját fürdőszobával rendelkező kórtermeket alakítanak ki, ugyanakkor hőszigetelik az épületet. Jelenleg négy–hat kórteremhez tartozik egy mellékhelyiség, egy szalonban pedig hét–nyolc beteget ápolnak, a beruházás során azonban kisebb, kétágyas szobákat alakítanak ki. Az igazgató elmondása szerint a régi ablakokat is kicserélik, hiszen télen rendkívüli a hőveszteség, „tulajdonképpen az udvart fűtjük\".
András-Nagy Róbert hozzátette: komoly összegre lesz szükség a kórház tűzvédelmi rendszerének, valamint saját víz- és csatornahálózatának felújítására is – ezeket egyébként akkor építették, amikor felhúzták a kórház főépületét, vagyis közel negyven éve. Az igazgató közölte: egy 250 köbméter űrtartalmú ivóvíztartályt építenek, ezzel biztosítani tudják egy időre a kórház ellátását akkor is, ha a városban valamilyen okból megszűnik a szolgáltatás. A készenléti felügyelőséggel közösen kidolgozott, korszerűsített tűzvédelmi rendszert ugyanakkor a mentőállomásra és az orvosi lakásegyüttesre is kiterjesztik.
Mivel a százéves kórházépület műemlék, különleges jóváhagyásokra van szükség a renováláshoz. A kórház vezetősége arra számít, hogy európai uniós pénzeket és kormányalapokat is le tudnak hívni a munkálatok finanszírozására. Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi kórház főépületének szerkezeti megerősítése, valamint átfogó korszerűsítése már tíz éve zajlik, a kormány- és EU-s támogatásból megvalósított beruházást idén fejezik be.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!