Első szakaszban a monostori végállomástól a Kálvária-dombig tartó vonalon kezdődnek el a munkálatok. „A kivitelezőkkel megállapodtunk: napi 24 órát dolgoznak, és hétvégén sem állnak le, hogy behozzuk a közbeszerzési eljárás elleni óvások miatti egy hónapos lemaradásunkat. Ilyen ütemben reméljük, hogy a Monostor–vasútállomás szakasz tíz hónapon belül elkészül” – közölte Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere a szerződéskötést követően. A teljes beruházás összege több mint 120 millió lej, a kivitelezési munkálatok értéke 104 millió lej áfa nélkül. A kolozsvári villamossínek felújítását teljes egészében uniós pénzekből finanszírozza az önkormányzat, a Regionális Operatív Program keretében. A felújítási munkálatok elvégzésére összesen két év áll a kivitelezők rendelkezésére. Nicoleta Zamfir, a Swietelsky vállalat technikai igazgatója újságírói kérdésre elmondta: a munkálatok kivitelezésére várhatóan mintegy 250–300 munkást alkalmaznak, részben kolozsváriakat, de Ausztriából és Bukarestből is hoznak szakembereket.
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat becslése szerint a villamossínek felújítása révén kétszer gyorsabban haladnak majd a villamosok, utasforgalmuk pedig 10 százalékkal növekszik. Lényeges változást jelent, hogy az új hang- és rezgéscsillapítóknak köszönhetően csökken majd a zajszennyezés a városban, a villamos útvonala mellett található épületek így nem fognak beremegni, valahányszor elmegy előttük egy szerelvény. Ráadásul a felújítást követően 38-40 százalékkal csökken a villamosok áramfogyasztása is. Összesen mintegy 29 kilométernyi sínpárt cserélnek ki két részletben, a munkálatok idején a villamosokat autóbuszok helyettesítik majd. A tervek szerint 3200 négyzetméterrel gyarapítják az útszakasz zöldövezetét, a menetidő pedig 48 percről 24-re csökken, miközben az utasforgalom évi 166 ezerről 186 ezerre nő.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!