Hirdetés

Korszerűsítették a szatmári járványkórházat

Ritli László jelenlegi, valamint Cseke Attila volt egészségügyi miniszter jelenlétében avatták fel szombaton a Szatmár Megyei Kórház járványrészlegének felújított épületét.

Babos Krisztina

2011. november 07., 07:432011. november 07., 07:43

Az ingatlan Szatmárnémeti legrégebbi kórházának számít – 1829-ben eleve közkórháznak épült. A felújításra igencsak nagy szükség volt, a műemléknek nyilvánított ingatlan ugyanis rettenetes állapotban volt. Csehi Árpád megyei tanácselnök az avatóünnepségen kifejtette: kettős öröm számára, hogy végre sikerült restaurálni az ingatlant, mivel amellett, hogy jelentősen javítottak a fertőző betegeknek nyújtott ellátás színvonalán, egy műemlék épületet is sikerült megmenteni.

A munkálatok értéke egyébként meghaladta az egymillió eurót, melyet még Cseke Attila minisztersége idején kapott meg a megye. A volt tárcavezető elégedetten nyilatkozott a beruházással kapcsolatban miután felidézte azokat az áldatlan állapotokat, melyek a munkálatok megkezdése előtt uralkodtak itt. „2010 januárjában egyáltalán nem így nézett ki az épület. Most viszont a használhatatlan állapotban levő ingatlan helyén egy modern kórházat láthatunk” – fejtette ki Cseke.

Ritli László beszédében elismerően szólt elődje erőfeszítéseiről, különös tekintettel az egészségügyi intézmények valós decentralizációja irányába tett lépésekre. A tárcavezető hangsúlyozta: az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése elengedhetetlen, hiszen 2013-tól kezdődően liberalizálják a rendszert, így a gyengébb ellátást biztosító kórházak vonzáskörzetéből elvándorolhatnak a páciensek. Különösen nagy veszélyt jelent ez Románia határ menti kórházai viszonylatában, melyeknek a magyarországi intézményekkel kell felvenniük a versenyt a betegekért.

Mint ismeretes, a romániai kórházak az ellátott betegek száma alapján kapják a támogatást az egészségbiztosítási pénztáraktól. Újságírói kérdés nyomán a miniszter elmondta: nagyon kevés a pénz az egészségügyi rendszerben, azonban az IMF képviselőivel folytatott tárgyalások során világossá tették számára, hogy a jövőben sem jut majd több az ágazatnak. Ritli elmondta: egyetértett a pénzügyi szakértőkkel abban, hogy ésszerűbben kell gazdálkodniuk, és arra kell fektetni a hangsúlyt, hogy a meglévő pénz ne „folyjon el” a rendszerből.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
Hirdetés