
Fotó: Kristó Róbert
Egy élhető, fejlett, demokratikus Románia érdekében az országnak irányváltásra van szüksége a kisebbségi jogok érvényesítése terén – jelentette ki Korodi Attila parlamenti képviselő csütörtökön.
2015. december 17., 19:492015. december 17., 19:49
2015. december 17., 20:252015. december 17., 20:25
Parlamenti beszédében arra hívta fel a törvényhozók figyelmét, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni Dan Tanasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a „községháza” feliratok, ennek következtében távolították el a feliratot Csíkkozmáson.
Beszédében továbbá megemlítette: civil szervezeteket büntettek meg, mert magyar gyerekeknek szervezett nyári táborokban az ételfelszolgáló pultoknál nem írták ki románul is az egyes fogások nevét. Rámutatott azokra az esetekre, amikor a közösség szimbólumait reklámtáblának nevezték és nevezik, amikor megfeledkeznek a kétnyelvű helységnévtáblákról, vagy visszaállamosították azt a sepsiszentgyörgyi ingatlant – a Székely Mikó Kollégium épületét –, amelyet korábban a református egyháznak ítéltek.
„A helyzet – lassan már négy éve – egyre csak rosszabbodik annak ellenére, hogy van kétnyelvű feliratozásra vonatkozó törvény, ahogyan van a magyar nyelv napját ünnepé nyilvánító jogszabály is” – mutatott rá a politikus.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!